Jogerőssé vált annak az ügynek az ítélete, amelyben két zalaegerszegi presszóban is engedély nélkül működtetett pénznyerő automatákat találtak az ellenőrök. A Zalaegerszegi Törvényszék 2026. február 10-én másodfokon helybenhagyta a Zalaegerszegi Járásbíróság elsőfokú döntését.
Az ügyben érintett egyik vendéglátóhelyet egy olyan kft. üzemeltette, amelynek ügyvezetője az I. rendű vádlott volt. A presszó pincéjében – egy padlóba épített, járólappal fedett csapóajtón keresztül, létrán megközelíthető helyiségben – 2018 októberétől három pénznyerő automata működött. A tiltott szerencsejátékot ismeretlen személy szervezte, a helyet és a gépeket azonban a vádlott biztosította, engedély nélkül.
Egy másik presszóban, amelyet szintén az I. rendű vádlott ügyvezetése alatt álló cég működtetett, a vendégtér melletti, kóddal nyitható helyiségben üzemelt négy nyerőgép 2019 vége és 2021 januárja között.
A nyomozás során, 2021. január 28-án tartott házkutatások alkalmával az I. rendű vádlottnál egy 9 lövetű forgópisztolyt, a II. rendű vádlottnál pedig egy kispuskát és lőszereket foglaltak le.
A II. rendű vádlott a bíróság előtt beismerte bűnösségét lőfegyverrel visszaélés miatt, őt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélték, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették.
Az I. rendű vádlottat a bíróság távollétében mondta ki bűnösnek tiltott szerencsejáték szervezése és lőfegyverrel visszaélés miatt, ezért 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott. A bíróság elrendelte a nyerőgépek elkobzását is.
A védelem fellebbezett, a törvényszék azonban másodfokon is helybenhagyta az ítéletet, amely így jogerőre emelkedett – írja közleményében a Zalaegerszegi Törvényszék.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!