Alagút a békáknak, stoptábla az akácnak

A következő évek fejlesztéseiről tartottak sajtótájékoztatót tegnap az Őrségi Nemzeti Park munkatársai. A hivatalos ceremónia után kocsiba ültünk az egyik természetőrrel, és megnéztük, miről is volt eddig szó...

Az Őrállók Vidéke volt, lakói vigyáztak őseinkre hosszú évszázadokon át. Ma, az urbanizált és globalizált világban nekünk kell megóvnunk

Gyántásországot

(népi nevét hatalmas fenyőerdőiről kapta), megtartani olyannak, amilyen, őrizgetni mint darabka történelmi és természeti kincset.

Az Őrség télen
A lucerdőket támadó szú miatt sok a tarvágás
Rába Adrienn

Védelmére tavaly április elsejével megalakult az önálló Őrségi Nemzeti Park. Tegnapi sajtótájékoztatójukon a kezelésükben lévő hatalmas terület ezidáig minden bizonnyal legnagyobb volumenű fejlesztését vázolták a sajtó képviselőinek és a környékbeli falvak polgármestereinek. Egyben bemutatták a nemzeti park új emblémáját is, melyen a környékről évtizedekkel ezelőtt eltűnt fajdok helyett az őshonos és nagy számban jelen lévő boglárkalepke a jelkép.

Fontolva haladók

Az Őrségi Nemzeti park Igazgatóság az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia operatív programjából 15 millió 850 ezer forintos támogatást nyert el

Komplex élőhely-rekonstrukciós tevékenység az Őrségi nemzeti park Igazgatóság működési területén

című projektjével – újságolta Márkus Ferenc, az ország legfiatalabb nemzeti parkjának igazgatója.

Elsőre talán nem tűnik túl jelentősnek ez az összeg, tette rögtön hozzá, de figyelembe kell venni, hogy ez azon kevés uniós források közé tartozik, amikhez nem szükséges önerő, és azt is, hogy a közel 16 millió forint borítékolhatóan egy következő, 260 milliós forrást jelent, a következő lépcsőfok pedig várhatóan már milliárdos beruházások megvalósítása lesz a nemzeti park területén. Szisztematikus munka, felkészült szakmai csapat (37 fő és a közmunkások) – ennyin múlik a siker a vezető szerint.

Pályázatokkal a világválság ellen

Adminisztrációs szempontból nem volt könnyű az önállósodás, de mára jogilag és minden szempontból teljesen lezárult a folyamat - az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság létezik, működik. A legfontosabb változás: végre helyben hozhatják a kezelésük alá tartozó területekre vonatkozó döntéseket! A gazdasági világválság viszont rányomja a bélyegét a természetvédelem dotálására is, éppen ezért egyre inkább a valamivel biztosabbnak tűnő uniós pályázati pénzeket megszerzésére törekednek.

Természetőrök, speciaisták - jobbra Jandrasits László
Természetőrök - saját szakterülettel
Rába Adrienn

A most megnyert pályázat deklarált céljainak megvalósítására még várnunk kell. Akár éveket. Nehezíti a helyzetet, hogy viszonylag kevés az igazgatóság saját tulajdonú területe, és hogy a nemzeti park egyes részei egymástól távol helyezkednek el – például Kőszeg és Celldömölk környéke is hozzájuk tartozik. Az irányvonalak azonban már teljesen letisztultak – ezekről a projektmenedzser, dr. Németh Csaba osztályvezető beszélt.

Visszaszorítani az erdőt, különösen az akácot

Hat konkrét elképzelés előkészítését kezdték el, tudtuk meg. Az első a gondozatlan, az erdő által visszahódítani próbált területek rendezése, rajtuk a természetes élővilág számára megfelelő élőhely kialakítása - ez dr. Szentirmai István ökológus szakterülete. A rendezés 287 ingatlant érint összesen mintegy 325 hektáron, és folyamatos gyomtalanítást, cserjeirtást és kaszálást jelent. Egy aprítógépet is beszereznek majd az eltávolított növényzet feldolgozására.

A másodikként kiemelt probléma az Észak-Amerikából évszázadokkal ezelőtt behozott fehér akác terjeszkedése. Az igénytelen, agresszív növény megjelenésével felborítja az adott élőhely biodiverzitását, átalakítja a természetes életközösségeket. Különösen a határsáv környékén, egykori vasfüggöny vonalában burjánzott el – ezt a területet regenerálják egy-két éven belül, és még néhány kisebbet.

Békamentő-palánk a Hársas-tónál

Magyarországon valamennyi kétéltű-faj védett, az Őrségi nemzeti Park területén pedig különösen sok van belőlük. Az ő biztonságukat két tervezett intézkedés is szolgálja. Azokon a helyeken, ahol nagy számban fordulnak elő ilyen állatok, szaporodóhelyeket készítenek nekik – vagyis néhány négyzetméteres állandó tavacskákat alakítanak ki (összesen a tervek szerint 50-et), hogy an környezeti szempontból rendkívül hasznos békák és gőték még otthonosabban érezhessék magukat.

Az Őrség télen
Békák százai, ezrei pusztulnak el autók alatt a Hársas-tó völgyébe tartván
Rába Adrienn

Megépülhet végre az állandó terelőpalánk is (3300 méter hosszan) s vele 13 út alatti békafolyosó a Hársas-tó felett, Szentgotthárd-Máriaújfalunál. A dombról a víz felé tartó kétéltűek (legtöbbjük barna varangy) tömegesen pusztultak el ugyanis eddig a gépkocsik kerekei alatt, dacára annak, hogy évek óta időszakos terelőpalánkokat állítanak fel a természetvédők, és a vödrökbe pottyant békákat maguk viszik át a túloldalra.

Vissza a vizet a mezőkre!

Közvetve szintén ezekhez a sokak által nemigen kedvelt állatokhoz kapcsolódik az is, hogy Nádasd közelében megpróbálják visszairányítani a park területeire a csatornák által teljesen és túl hamar a Csörnöc-patakba vezetett vizeket. (

Ideje helyretenni, amit korábban nagyon elrontottak...

– kommentálta a döntést dr. Németh Csaba.) Ez elősegíti majd a nedvességkedvelő növénytársulások megjelenését, és sokszínűbbé teszi a területet.

Ugyanez a törekvés vezeti majd a területrendezőket, akik az Őriszentpéter, Kondorfa és Szalafő környékén lévő egykori TSZ-szántók rekonstrukcióját kapják feladatul. Ezeket a sivár és homogén ingatlanokat részben befásítják, és rajtuk kisebb mesterséges vízfelületeket hoznak létre az Őrségi Nemzeti Park munkatársai – még pontosabban a közmunkások, akiket nagy számban alkalmaznak majd a pályázat megvalósításakor.

Valóban meseszép...

A projekt egyelőre engedélyeztetési fázisban van - ám az Őrségre addig is vigyáznak a természetőrök. Egyikükkel, Jandrasits Lászlóval körbegurultunk az Őrvidék egy szeletkéjén a sajtótájékoztató után, lefényképeztük a nemzeti park néhány fontos és (mint galériánkban láthatják) meseszép részét. Vaddisznóval nem találkoztunk, de a nyomát láttuk, miközben kerestük a környék egyik nevezetességét, a Farkasboroszlán nevű cserjét - remélve, hogy már apró, rózsaszín virágokká bomlottak szét a korán ébredő bimbói. (De még nem.)

Az Őrség télen
Múltvarázs az eredeti, őrségi, helyén megmaradt múzeumfaluban
Rába Adrienn

Megnéztük a

múzeumfalut

, a réges-régi, már lakatlan, de gondosan rendbentartott, jellegzetes őrségi házakat, köztük a lőrésablakú, honfoglaláskor-közeli mintára készült szépen meszelt épületet, aztán lementünk a Hársas-tó békáihoz - illetve leginkább a leendő terelőúthoz, mert a gülüszemű pattogók nemigen mozognak, míg 10-12 fok nem lesz talajszinten. Visszafelé bekukkantottunk még az árpádkori alapokon álló kis katolikus templomba is, ami igazi kuriózum ezen a jellemzően református vidéken.

Harmóniában együttélni a természettel

A nemzeti park igazgatójának szavaival élve ezúton is buzdítok mindenkit, hogy menjen ki, nézze meg az Őrséget, mert

ott még harmónia van, és együtt lehet élni a természettel

. Tudják ezt már a budapestiek, az ország más nagyvárosaiból érkezők, akik előszeretettel pihennek errefelé. Márkus Ferenc egyébként maga is őriszentpéteri lakos kinevezése óta. És nagyon szeret ott élni. Nincs ezen semmi csodálnivaló...

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód