Zűrzavart hozott a vasárnap a MÁV-nál – először az óraátállítás ütött be, majd elment az áram a Balaton déli partján

Miközben az online rendszer országszerte egyórás késéseket mutatott az óraátállítás miatt, a Balaton déli partján valós forgalmi leállás is nehezítette a közlekedést.

Látványos, de félrevezető hibába futott bele a MÁV vasárnap reggel: a vonatkövető rendszer szinte minden járatnál egyórás késést jelzett. A háttérben azonban nem országos fennakadás, hanem az óraátállítás hibás kezelése állt, így a vonatok többsége valójában menetrend szerint közlekedett.

A rendszer azonban csak a belföldi járatok esetében nem követte le az időváltást, a jelenség alól néhány nemzetközi vonat kivételt jelentett, ezeknél már a helyes idővel számolt a rendszer.

A digitális zavarok mellett azonban valós probléma is kialakult: áramellátási hiba miatt Lepsény és Balatonszentgyörgy között teljesen leállt a vasúti közlekedés a déli parti vonalon. A MÁV tájékoztatása szerint az üzemzavar a központi forgalomirányító berendezést érinti, a helyreállítás a délelőtti órákig is elhúzódhat.

A kieső szakaszon pótlóbuszok szervezése folyamatban van, a fennakadás az összes érintett járat közlekedésére hatással van. Az utasoknak érdemes indulás előtt több forrásból is tájékozódni, mivel a különböző felületeken eltérő információk jelenhetnek meg.

A MÁV vasárnapi formáját pedig az egyik mémoldal meg is jósolta:

Forrás: hvg.hu és 444.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek