Parlamenti vita az adótörvényekről

Az adótörvény- javaslatok szerdai vitájában - amelynek tárgya a személyi jövedelemadó és a társasági adó volt - a kormánypárti képviselők az ígéretek teljesüléséről számoltak be, míg az ellenzék ennek ellenkezőjét igyekezett számokkal alátámasztani. Tállai András (Fidesz) a kormány négy ígéretének teljesítését elemezte. A képviselő leszögezte: a 2001-es és 2002-es költségvetés alapján a jövedelemelvonás mértéke csökken. A gyermekkedvezmények jelentős növelésével a kormány újabb lépést tett a családi adózás felé. Az élőmunka terhei a kormány javaslata szerint összességükben 2001-ben 100 milliárd, 2002-ben 110 milliárd forinttal csökkennek. A kis-és középvállalkozások helyzete javul: ehhez jelentősen hozzájárul, hogy az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató vállalkozásoknak nem kell társasági adót fizetniük, ha az ennek megfelelő összeget saját fejlesztésükre fordítják. A szocialista Veres János ezzel szemben úgy vélekedett, hogy a javaslatban semmi nem mutat arra, hogy javulna a kis- és középvállakozások helyzete. A reprezentációs költségek elszámolásának új rendszere és a minimálbér tervezett emelése viszont elsősorban éppen ezt a réteget sújtja. A képviselő üdvözölné a kis- és középvállakozókat érintő adókedvezmény bevezetését, nehezményezte azonban, hogy ennek semmiféle írásos változatával nem találkozott. Veres János szorgalmazta, hogy a 40 százalékos adókulcs alsó jövedelemhatárát korrigálják, ellenkező esetben ugyanis a gyermektelenek terhei jelentősen nőnének. A parlamenti vita egész nap folytatódott.
Parlamenti vita az adótörvényekről Az adótörvény- javaslatok szerdai vitájában - amelynek tárgya a személyi jövedelemadó és a társasági adó volt - a kormánypárti képviselők az ígéretek teljesüléséről számoltak be, míg az ellenzék ennek ellenkezőjét igyekezett számokkal alátámasztani. Tállai András (Fidesz) a kormány négy ígéretének teljesítését elemezte. A képviselő leszögezte: a 2001-es és 2002-es költségvetés alapján a jövedelemelvonás mértéke csökken. A gyermekkedvezmények jelentős növelésével a kormány újabb lépést tett a családi adózás felé. Az élőmunka terhei a kormány javaslata szerint összességükben 2001-ben 100 milliárd, 2002-ben 110 milliárd forinttal csökkennek. A kis-és középvállalkozások helyzete javul: ehhez jelentősen hozzájárul, hogy az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató vállalkozásoknak nem kell társasági adót fizetniük, ha az ennek megfelelő összeget saját fejlesztésükre fordítják. A szocialista Veres János ezzel szemben úgy vélekedett, hogy a javaslatban semmi nem mutat arra, hogy javulna a kis- és középvállakozások helyzete. A reprezentációs költségek elszámolásának új rendszere és a minimálbér tervezett emelése viszont elsősorban éppen ezt a réteget sújtja. A képviselő üdvözölné a kis- és középvállakozókat érintő adókedvezmény bevezetését, nehezményezte azonban, hogy ennek semmiféle írásos változatával nem találkozott. Veres János szorgalmazta, hogy a 40 százalékos adókulcs alsó jövedelemhatárát korrigálják, ellenkező esetben ugyanis a gyermektelenek terhei jelentősen nőnének. A parlamenti vita egész nap folytatódott.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek