Megkopasztotta a fenyőfákat
Egy nárai lakos jelentette tegnap reggel, hogy bekerített erdejéből ismeretlenek fenyőágakat vittek el. A tettesek bemásztak a kerítésen, a 3-6 méter magas fenyőfák aljáról 60-100 cm-es ágakat vágtak le, és autójukkal elvitték. A lopási kár kb. 61 ezer forint.
Asztalosműhelybe törtek be
Egy kőszegi lakos jelentette tegnap reggel, hogy az éjszaka betörtek az asztalosműhelyébe. Egy darab motorfűrészt loptak el, a kár 45 ezer forint.
Ellopták a páncélszekrényt
Tegnap délelőtt egy Szombathely, Karmelita úti lakásba törtek be ismeretlen módszerrel. A lakásból a páncélszekrényt vitték el a benne lévő arany ékszerekkel, iratokkal, kulcsokkal együtt. A lopási kár 2,2 millió forint.
Meglopta az áruszállítót
Tegnap délelőtt Vasváron egy teherautó utasteréből emelték el a sofőr pénztárcáját a benne lévő 90 ezer forinttal és irataival együtt. A teherautó árut szállított egy festékboltba, amíg a sofőr a boltban volt, a tolvaj kihasználta, hogy nyitva hagyta az autó ajtaját.
Trükközött a csaló
Egy celldömölki lakásban jelent meg tegnap kora délután egy férfi, és a bejelentő lányával közölte, apja számítógép alkatrészeket rendelt tőle 124 ezer forint értékben. A lány kifizette az összeget, a férfi azt mondta, fél óra múlva hozza az alkatrészeket, majd elment. Később kiderült, a lány apja nem rendelt semmilyen alkatrészeket.
Lopták az áramot
Egy szentgotthárdi lakos vette észre tegnap délután, hogy gyümölcsöskertjük villanyóraszekrényére valaki rákötött, és négy hét alatt 881 kW áramot lopott el. A kár mintegy 40 ezer forint.
Bukott a motoros
Egy csepregi lakos jelentette, hogy Tormásliget területén elesett egy motoros. A rendőrök megállapították, hogy egy meggyespusztai lakos csúszott el segédmotoros kerékpárjával, és súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.