Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét

A miniszterelnök elmondta, a vidék- és településfejlesztési miniszternek fontos feladata, hogy egyeztessen az önkormányzatokkal, miként tudják ezt az intézményt szépen lassan nem kivezetve, de csökkentve igazságosabbá tenni és az elvont forrásokat valóban fejlesztésre fordítani.

Az önkormányzatok idei szolidaritási adójának részleges elengedéséről beszélt Magyar Péter miniszterelnök Pécsen szombaton.

A kormányfő, a Tisza Párt elnöke őszi országjárásának második állomásán, a baranyai vármegyeszékhely 48-as terén úgy fogalmazott: ha szükséges, elengedik a szolidaritási adó egy kis részét, Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszternek fontos feladata, hogy egyeztessen az önkormányzatokkal, miként tudják ezt az intézményt szépen lassan nem kivezetve, de csökkentve igazságosabbá tenni és az elvont forrásokat valóban fejlesztésre fordítani.

A kormánynak és Kármán András pénzügyminiszternek óriási kihívás, hogy a központi költségvetés egyensúlyának helyreállítása, a hiányszint javítása mellett az önkormányzatoknak is tudjon legalább részlegesen segíteni - tette hozzá Magyar Péter.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet