Centert tesztel a Körmend

Adnan Krupalija személyében bosnyák származású centert tesztel a BC Marc Körmend kosárlabda-csapata. A piros-feketék egyetlen még üres posztjának várományosa előbb a Göcsej-kupán, majd azt követően tíz napon keresztül kell, hogy meggyőzze a Rába-parti klub vezetőit, hogy ő a keresett személy. Ha sokat nem is tudni Krupalija-ról, annyi azért ismeretes, hogy bosnyák származású, 25 esztendős és 210 centiméteres magasságához 125 kilógrammos versenysúly párosul. A kitűnő testfelépítés mellett, mint azt Fodor Sándortól a csapatot működtető gazdasági társaság vezetőjétől megtudtuk, felettébb intelligens sortoló a kiszemeltjük, aki nem elhanyagolható módon a labdával is jól bánik. Nyitott kérdés még a center fizikai állapota, valamint a kiélezett szituációkban történő helyzetfelismerése, megoldó képessége. Amennyiben Adnan megfelelő produkcióval rukkol elő az előttünk álló közel két hétben, úgy annak minden bizonnyal szerződés ajánlattétel lesz a vége.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek