Lelőtték a sérült szarvast
Tegnap kora reggel egy állampolgár jelezte a Körmendi Rendőrkapitányságra, hogy a 8-as főúton Jakabháza térségében egy szarvastehén fekszik az úttesten. A rendőrök a helyszínre mentek, de közben az állat magához tért, felállt, de az úttesten támolygott. Az élet és vagyonbiztonság védelmében a kint lévő rendőrök egyike célzott lövéssel leterítette a súlyosan sérült állatot, amitől az elpusztult, majd a vadásztársaság képviselője átvette az elhullott szarvast.
Műhelyeket, boltokat szemelt ki a betörő
Tegnap reggel jelezték a szombathelyi ügyeletre, hogy a belvárosban egy műhelybe betörés történt. A tettes még a hétvégén egy műszerjavító műhelybe hatolt be úgy, hogy a bejárati ajtót kifeszítette, és váltópénzt, valamint távcsövet vitt el. A kiterjesztett szemle során az is kiderült, hogy több másik boltnak is a hátsó ajtaját megfeszítette a tettes. Így bejutott egy cipőboltba, két szaküzletbe és egy kft. üzletébe, ahonnan összesen közel 400 ezer forint készpénzt vitt el.
Irodába is betörtek
Tegnap reggel egy másik helyszínről is bejelentés érkezett. Szombathelyen, a Körmendi úton egy kft. irodájába lopott vagy hamis kulccsal ment be a tettes, és a széfből kb. 340 ezer forintot vitt el.
Szerszámokat lopott
Tegnap délelőtt Szombathelyen, a Cinege utca egyik építkezésén a telken lévő szerszámos konténert törte fel ismeretlen, és kb. 60 ezer forint értékben vitt el onnan szerszámokat.
Lőszert találtak
Tegnap délelőtt Szombathelyen, a Parkerdőnél folyó földmunkák során a munkagép lőszert fordított ki a talajból. A kb. 8-10 cm átmérőjű és 15 cm hosszú lőszert a tűzszerészek elszállították.
Fűkaszát a pincéből
Tegnap délután fedezte fel a sértett, hogy Sótonyban lévő pincéjébe a pinceablak betörése után ismeretlen elvitt egy STIHL fűkaszát.
Megint vázákat loptak a körmendi temetőből
Ismét vázák tűntek el a körmendi temetőből. Egy helybeli nő hozzátartozója sírjához látogatott ki, amikor felfedezte, hogy egy bronz váza és bronz mécsestartó tűnt el a sírról. A kár kb. 100 ezer forint.
Trükkös tolvajok Bozsokon
Tegnap délután Bozsokon jártak betörők. A sértett, miután hazatért, három férfivel találkozott házának bejárati ajtajánál, és amikor megkérdezte tőlük, hogy mit keresnek ott, azt válaszolták, hogy csak afelől érdeklődnek, mikor lesz Bozsokon lomtalanítás. Ezután az ismeretlenek sietősen távoztak, majd a sértett, miután bement a lakásába, látta, hogy a szekrények ajtajai nyitva vannak. Szerencsére időben érkezhetett, nem tűnt el semmi.
Ittasan vitte el az autót
Tegnap délután Vasváron, az Árpád térnél közlekedett az a személyautó, amelynek vezetőjével szemben intézkedtek a rendőrök. Kiderült, hogy a helybeli férfi a tulajdonos engedélye nélkül, mivel az indítókulcs az autóban volt, elvitte a járművet, úgy, hogy nem volt érvényes vezetői engedélye, és ittasan közlekedett.
Álkulcsos betörő
Tegnap este fedezték fel, hogy Kondorfán ismeretlen feltehetően saját vagy hamis kulccsal behatolt egy családi házba, és onnan készpénzt, takarékjegyeket vitt el.