A hétvégén tartották meg a 2009-es Nemzeti Vágta sorsolását. Összesen 90 település várta, hogy kivel sorsolják össze lovasait az előfutamokra. Szentgotthárd az első, míg Őriszentpéter a hetedik előfutamban képviselteti magát. Május 30. és június 1. között Budapesten, a Hősök terére százezreket várnak a szervezők. Idén még több program várja majd a kilátogatókat, hiszen a különböző lovasversenyek, és a települések bemutatkozását szolgáló Vágta Korzó mellett, egy „Országkonyha” is színesíti majd Budapest egyik legnagyobb kulturális, turisztikai, és gasztronómiai fesztiválját.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu