Több, mint 800 nemzetközi kutyatartó hozta el Szombathelyre az általa tenyésztett ebeket. Összesen több mint 1600 kutya versenyzett a hétvégén, a vasi megyeszékhelyen a kilencedik alkalommal megrendezett nemzetközi CACIB kutyakiállításon. Akik kilátogattak a rendezvényre, amit a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének szombathelyi szervezet rendezett, több mint 170 fajta ebet nézhettek meg a verseny két napja alatt a háromezer négyzetméteres sátorban. A versenyen a nevezett kutyákat, komoly szakmai zsűri vette szemügyre, a nemzetközi előírásoknak megfelelően – tudtuk meg Gellén Tibor egyesületi elnöktől.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!