Egy időben a Haladás és a FALCO

A Szombathelyi Haladás időpont változtatási kérelmeit elutasította az MLSZ.

Az MLSZ határozatának értelmében október 17-én marad az eredeti időpontban, este 18 órától a Szombathelyi Haladás – Budapest Honvéd mérkőzés, míg október 24-én szintén a kisorsolt időpontban játszanak a zöld-fehérek a Vasas ellen.
Rossz hír ez a szurkolóknak, hiszen 17-én a FALCO szintén Szombathelyen, este 19 órától fogadja a Szolnokot, míg 24-én 15 óra 45 perctől az Albacomp érkezik az Arena Savariába.

A Szombathelyi Haladás számára az MLSZ határozatával a kör bezárult, a labdarugómeccsek időpontja már biztosan nem fog változni. Megkerestük Gráczer Györgyöt, a FALCO ügyvezetőjét, tudnak-e lépni valamit az ügyben.

– A Szolnok meccs időpontjának megváltoztatásán dolgozunk, az Albacomp meccsel viszont nem tudunk mit kezdeni, mert azt a SportKlub közvetíti. Sajnálom, hogy az MLSZ nem volt rugalmasabb, pedig mi is hivatalos levélben kértük őket, hogy járuljanak hozzá ahhoz, hogy a szurkolók valamennyi találkozón ott lehessenek – mondta Gráczer György.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport