Nem csak az ’56-ról szól: egy egész korszakot mutat meg a szombathelyi Puskás Galéria új kiállítása

A forradalom előtti Szombathely, az iskolák világa, helyi ’56-os történetek, a megtorlás és az ’56-os szövetség emlékezete is helyet kap az Örökség című kiállításon.

Nem egyetlen napra, hanem több mint két hónapra készülnek programokkal Szombathelyen az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára. A rendezvénysorozat egyik központi szereplője Bodó Judit, a Vas Megyei Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Szakképző Iskola tanára, aki több program összeállításában is részt vett.

A Puskás Galériában október 22-én nyílik meg az Örökség – 1956 emlékezete Szombathelyen című kiállítás, amelynek Bodó Judit a rendezője. A tárlat középpontjában Lechner Ferenc, a Vas Megyei ’56-os Szövetség 2020-ban elhunyt elnökének öröksége áll. A kiállítás Lechner festményeiből, és az ’56-os szövetség dokumentumaiból és helyi gyűjtők anyagaiból is válogat, bemutatva az ‘56-hoz vezető utat Szombathelyen.

Bodó Judit
Mészáros D. Zsolt

Judit azonban nem egyszerűen egy ’56-os dokumentumtárlatot szeretett volna létrehozni.

A kiállítás első része az ötvenes évek Szombathelyét mutatja be: a kor társadalmát, a gyárakat, a szövetkezeteket és az akkori mindennapokat. Külön figyelmet kapnak azok a középiskolai tanárok is, akik részt vettek az 1956-os eseményekben.

„Ha már egy iskolai kiállításról van szó, próbáltam úgy megközelíteni, hogy bemutassuk azokat a gyerekeket és tanárokat is, akik akkor éltek” – mondta Bodó Judit.

A tárlat ezután eljut a szombathelyi 1956-os eseményekhez, eredeti dokumentumokon keresztül mutatja be a forradalmat és annak leverését, majd a rendszerváltás utáni időszakkal folytatódik. Utóbbihoz Lechner Ferenc özvegyétől kapott dokumentumokat is felhasználtak: ezek az ’56-os szövetség későbbi tevékenységét, többek között az ’56-osok terének kialakítását és a szoborállítást mutatják be.

Hogy a mai diákokhoz is közelebb hozzák a történelmet, a szervezők a fiatalok vizuális érdeklődésére is építenek: egy 1956-os plakátkönyvből három olyan plakátot választottak ki, amelyek jól visszaadják a forradalom szellemiségét.

A kiállítás november 3-án 17 órától tárlatvezetéssel is megtekinthető lesz, és az iskola ezt követően is várja az érdeklődőket. Az őszi szünet alatt azonban az intézmény zárva lesz, utána pedig az iskola nyitvatartási idejében lehet majd megnézni a tárlatot.

Rádióból, naplókból és emlékekből is összerakják ’56-ot

Bodó Judit több más programban is szerepet vállal. Október 9-én a Berzsenyi Dániel Könyvtárban Takács Beatrix pszichológussal két 1956-ban még gyerek szombathelyi történetén keresztül beszélnek a forradalomról. A 12 éves Csics Gyula és a 13 éves Kovács János rajzos naplója alapján azt próbálják megmutatni, hogyan élte meg a korszakot egy gyerek.

Október 13-án Keppel Miklós fényképésszel beszélget majd egy emlékezetes szombathelyi szalagavatóról, amelyet a kádári hatalom karhatalmistái (pufajkások) és a rendőrség erőszakosan feloszlatott. A történet azonban itt sem áll meg az iskolai rendezvénynél: a beszélgetésen keresztül az ötvenes évek és 1956 mindennapjai is előkerülnek.

Pillanatkép a 2016-os megemlékezésről
Garai Antal Atom

Október 21-én 17 órakor pedig a Sportházban jön „A forradalom hangja” című pódiumbeszélgetés, amelynek témája a Szabad Európa Rádió és a Szabad Szombathely Rádió hírei, illetve általában az, hogyan jutottak el az emberekhez az információk egy olyan korszakban, amikor a sajtó erősen kontrollált volt.

Október 22-én, délután fél öttől a Megyeházától indulva, minden érdeklődő szombathelyi emlék sétán vehet részt, bejárva ‘56-os ikonikus helyszíneit a belvárosban, Tóth Kálmán múzeumpedagógus vezetésével. Ez a programelem évek óta visszatérő része a városi megemlékezéseknek.

A beszélgetés résztvevője lesz Roznár Gyöngyi, a Nyugat.hu főszerkesztője, Székely Klára politológus, az ELTE adjunktusa, valamint Fülöp Tibor technikatörténeti gyűjtő. A beszélgetést Bodó Judit vezeti.

A programok között lesznek levéltári előadások, a Képtárban Hollán Lászlóval, az 1956-os budapesti események résztvevőjével zajló beszélgetés, október 22-3n pedig a hagyományos városi megemlékezés mellett több kapcsolódó program is.

Október 30-án Orbán Róbert helytörténész kegyeleti sétát vezet a Szent Márton temetőben, ahol Szombathely ’56-os hőseinek történeteivel lehet megismerkedni. A városi programsorozat egészen decemberig folytatódik, filmvetítésekkel és további megemlékezésekkel. A teljes rendezvénysorozat címe Lélegzetvételnyi szabadság – 1956 Több héten át tartó programsorozattal emlékeznek az 56-os forradalomra Szombathelyen September 28. 16:56 .


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra