Naponta 1300-1400 autó halad át Sárváron
A 84-es főút csomópontjától 200 méteres hosszon már kiépített szakaszhoz csatlakozva, annak folytatásaként új nyomvonalon épült meg az elkerülő, amely lehetővé teszi a Sárváron átmenő forgalom gyorsabb levezetését. A beruházás az Új Magyarországért Fejlesztési Terv keretében valósult meg, a kivitelezést pedig a Colas Építő Zrt. végezte el.
Az elkerülő ünnepélyes átadásán a sárvári polgármester, Dénes Tibor elmondta, hogy a város ezután jelentősen mentesülni fog a forgalom alól, ugyanis az eddig naponta áthaladó 1300-1400 teher- és személyautó nagy része most már a várost északról megkerülő utat tudja használni. A polgármester megjegyezte: bár a város mostantól elkerülhető, azonban nem elkerülendő.
Országos összehasonlításban példaértékűnek nevezte Molnár Csaba kancelláriaminiszter Vas megye előrelépését az úthálózat-fejlesztés területén, mint mondta, nemrég adták át a váti elkerülőt Átadták a 86-os váti elkerülőjét 2009. June 10. 16:38 , most a sárvári elkerülőre került a sor, de már gőzerővel épül a szelestei szakasz Köszönet a vénasszonyoknak - Előrehaladott állapotban a szelestei elkerülő 2009. October 08. 16:07 is. A kancelláriaminiszter hozzátette, hogy a kormány kiemelt prioritásként kezeli az elkerülő utak megépítését segítő hazai is uniós források biztosítását azokon a településeken, amelyeket terhel az erős átmenő forgalom.
Autópályák épülnek Vasban?
Molnár Csaba elmondta, hogy hazánkban az utóbbi néhány évben kétszeresére nőtt a gyorsforgalmi utak hossza. Persze a korábbi évekhez képest 500 ezer autóval több jár ma Magyarországon, ezért is döntött úgy a kormány, hogy szorgalmazza a települések tehermentesítését.
Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke az átadón bejelentette, hogy nemrégiben több olyan tárgyaláson is részt vett, amin arról esett szó, hogy rövid időn belül a megyében autópályákat építenének. Jelenleg Vas megye az egyetlen, aminek nincs autópályája, de autópálya-összeköttetése sincs a fővárossal.
A megyei elnök szerint a közeljövőben elkészül a 88-as főutat a sárvári ipari parkkal összekötő szakasz is. Ipkovich György, a megyeszékhely polgármestere szerint az elkerülő egy jelkép: azt jelenti, hogy az adott települést sokan keresik fel, nagy a forgalma.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!