Azok a Haladás szurkolók, akik szeretnének elmenni a sárga-feketék mérkőzésére is, a Haladás - Nyíregyháza bajnoki mérkőzést megelőzően az ereklye pavilonban juthatnak hozzá a belépőjegyhez. A pavilon 15 órától lesz nyitva.
Mint ismert, a Haladás – Nyíregyháza mérkőzés szombaton délután négy, míg a FALCO – Salgótarján találkozó este hat órakor kezdődik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!