Sajtóperek évadja

Több mint fél tucat sajtóhelyreigazítási pert tárgyalnak ezen a héten a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB), azonban ez a viszonylag magas ügyszám nem tartozik a rendkívüli esetek közé - közölte a Fővárosi Bíróság szóvivője . Sándor Zsuzsa bíró ennek kapcsán elmondta: magán és jogi személyek is élhetnek sajtóhelyreigazítási kérelemmel, ha véleményük szerint nem helytálló tények jelentek meg az általuk kifogásolt orgánumban. Hozzátette: polgári peres eljárásra akkor kerül sor, ha a nyomtatott vagy az elektronikus média bizonyos időkeretek között nem tesz eleget a helyreigazítási kérelemnek. Sándor Zsuzsa szólt arról is, hogy az országos hatáskörű, vagy a fővárosban működő sajtószerveknél elsőfokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság, fellebbezés esetén pedig a Fővárosi Bíróság jár el. A PKKB-n csütörtökön tárgyalják a tápiószemlei önkormányzat és a Mahír Lapkiadó Kft. közötti sajtóhelyreigazítási pert, de aznap a Mahír egy másik ügyben szintén alperes. Ugyancsak csütörtökön kerül sor Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke (VDSZSZ) és a Magyar Nemzet, illetve Tímár László szegedi alpolgármester és a Magyar Narancs szerkesztősége közötti sajtóhelyreigazítási ügy tárgyalására is. A villaépítés kapcsán Torgyán József földművelésügyi miniszter és a tv2-t működtető MTM-SBS Rt. közötti sajtóhelyreigazítási per pénteken lesz. Ezen a napon egy másik, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kontra MTM-SBS Rt. polgári peres eljárás is kezdetét veszi.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek