Rákosi Mátyás, divatos szóval „zombi”-ként élte át a 20. század első négy évtizedét. Hadifogságból hazatérve részt vett a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalapításában, volt Vörös Őrség-parancsnok, népbiztos, utazó Komintern-ügynökök, hogy azután férfikorának legszebb 15 évét politikai fogolyként börtönben töltse. Személye az utókor számára azonban 1945 utáni politikai szerepe, a teljhatalom, a terror, a „Sztálin legjobb tanítványaként” párját ritkítóan paranoid diktatúra vezéralakjaként emlékezetes.
Önkényuralma 1956-ban a keleti blokkban példátlan módon úgy omlott össze, mintha sosem lett volna,
de Rákosi ezt már emigrációban érte meg. A bácskai Adán, 1892-ben született zsidó kiskereskedő család negyedik gyermeke Szegeden Babits Mihály tanítványa volt. A Galilei-kör, a Szociáldemokrata Párttól kapott Hamburgi, Londoni tanulmányút után szinte észrevétlenül vált a Komintern funkcionáriusává. 1925-ben kapott kilenc-, majd 1934-ben életfogytiglani börtönbüntetéséből 1940-ben a Teleki-kormány „elcserélte” az 1849-ben orosz kézre került honvéd lobogókra. Hihetetlen taktikai érzékkel élte túl a sztálini „tisztogatásokat”, amelyek során elv- és párttársai jó részét lemészárolták.
Az ötvenes évekről és a Rákosi köré kiépült személyi kultuszról sok helyen, sokat olvashatunk
Nem is részletezzük, de ilyen, illetve ehhez hasonló versek is születtek tömegével az ötvenes évek első felében:
Rákosi! Rákosi! — hömpölygeti, zúgja
a hegyek, a völgyek hangos koszorúja...
S távoli harangok örömhírül hozzák:
Rákosit köszönti egész Magyarország.
(Urbán Ernő)
1956 nyarán valamennyi tisztségéről lemondatták, majd a Szovjetunióba küldték, ahonnan hasztalan próbálta magát a hatalomba visszaküzdeni. A Kádár-rendszer parlamenti mandátumától, majd párttagságától is megfosztotta. Kirgizisztánba, onnan Gorkijba internálták.
45 éve, 1971. február 5-én érte utol a halál. Hiába követelte, kérvényezte, csak földi maradványai térhettek haza. Sorsa tipikus diktátori sors, hatalma idején kantáta, bukása után gúnydal szólt róla...