Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

A hajléktalanok egyharmada szakmunkás végzettségű, de hiába

Az elkövetkező két évben közel százötven aktív korú hajléktalan kaphat szakmát, munkát és lakhatási támogatást – 210 milliós uniós projekt indult a hajléktalanok felzárkóztatásáért a régióban.

Nagyszabású, regionális összefogással megvalósuló 210 milliós projekt indult a hajléktalanok integrációjáért. A hivatalos szerződés-aláírások még hátra vannak, de a programon a szakemberek április 1. óta intenzíven dolgoznak. A közel két éven át tartó, átképzésekkel, lakhatással és munkával kapcsolatos komplex programot a sajtó és a szakma előtt ma délelőtt mutatták be.

Savaria Rehab Team sajtótájékoztató
Savaria Rehab Team sajtótájékoztató
Horváth Balázs

Egyedülálló ez a regionális együttműködés

A „Lakhatással, munkával, képzéssel az integrációért” címen futó projekt hazánkban példa nélkül áll – kezdte az ismertetést Horváth Olga, a Savaria Rehab-Team KHT ügyvezető igazgatója. Hiszen Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megye hajléktalanellátó szervezetei, munkaügyi központja, vöröskeresztje, és családsegítőinek együttes munkájának eredményeképpen, regionális összefogásból valósulhat meg. Terveikre (az Európai Uniótól, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásában) 210 millió forintot kaptak, amelynek segítségével a hajléktalanok szakmát szerezhetnek és elhelyezkedhetnek a munkaerőpiacon. Külön érdekesség, hogy az EU-s pályázaton indulók együttesen nem nyertek el annyit, mint ez a regionális program, amelyet a régió hajléktalanellátó szervezetei koordinálnak. A projektet, amelyet egy hattagú konzorcium irányít, a szombathelyi Savaria Rehab-Team Kft. gondozza. (Felelőse Barcsik Éva.)

A hajléktalanok 35 %-a szakmunkás végzettségű, de hiába

A hajléktalanok integrációját elősegítő program elkészítését egy alapos kutatás előzte meg, amelyben valamennyi konzorciumi partner szerepelt. A cél az volt, hogy pontos képet kapjanak arról, milyen is ma a régióban a hajléktalanok társadalmi helyzete. A felmérések szerint közel ezer hajléktalan él a Nyugat-Dunántúlon, akiknek több mint 80 százaléka aktív korú. Ők azok, akiknek munkából kellene jövedelmet szerezniük. A hajléktalan populáció ötven százalékának általános vagy annál alacsonyabb iskolai végzetsége van, 35 %-uk azonban szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezik. Érdekes, ez jobb, mint a munkaerőpiacon általában tapasztalható arány. Azonban általában olyan képesítéssel rendelkeznek, amelyek a való életben nem használhatók. Ha időlegesen be is jutnak a munkaerőpiacra, tartósan nem tudnak sehol elhelyezkedni. Többségüknek hiába van szakmája, akkor is csak betanított munkásként tud elhelyezkedni. A másik komoly probléma: a munkaképes állapot hiánya.

Két hajléktalan húzza meg magát itt éjszakára
Két hajléktalan húzza meg magát itt éjszakára
Tánczos Mihálya

A programban a hajléktalanokon túl részt vesznek a családok átmeneti otthonának ügyfelei is. Azok csatlakozhatnak, akik a hajléktalan-ellátó rendszerben legalább 12 hónapja jelen vannak, vagy bizonyíthatóan bizonyos ideje utcán élnek. Ilyen, aktív korú, a projektben potenciálisan érintett személy a felmérések szerint Vas megyében 220, Zala megyében 250, Győr-Moson-Sopronból 45 van. (Ez utóbbi szám azért ilyen alacsony, mert Győr városa nem csatlakozott a projekthez.)

Első körben 300 hajléktalant szólítanak meg

A szakemberek elsődleges feladata, hogy minél több aktív korú hajléktalant mozgósítsanak. Első körben 300 főt szólítanak meg – közülük kell kiválasztani azt a 150 embert, akik a projektben részt vehetnek. Részletes állapotfelmérést készítenek róluk, és részükre egyéni fejlesztési terveket dolgoznak ki.
A tervek szerint 90 fő szakmai képzést kap (ilyen szakmák közül választhatnak, mint takarító, szobaasszony, nehézgépkezelő, kárpitos, szobafestő). Külön érdekesség, hogy a régióban nem mindenhol indítanak be minden képzést, hanem figyelembe veszik a munkaerőpiaci igényeket. Így kárpitos képzés Zalaegerszegen lesz, ahol van bútorgyár, de vasi hajléktalan is részt vehet benne, mert ott is támogatják a lakhatását.

Savaria Rehab Team sajtótájékoztató
Savaria Rehab Team sajtótájékoztató
Horváth Balázs

Partner a regionális munkaügyi központ is, amelyen keresztül 30 ember bér- és járulékköltségeit biztosítják. A projektben részt vevők közül 75 főnek a lakhatását is támogatják. A hajléktalanokat tanácsadással, mentális és önbizalom-erősítő tréningekkel segítik. Szerveznek külön addiktológiai, életvezetési, pszichiátriai, munkaerőpiaci és jogi tanácsadást is.

Olyan alapvető ismeretek oktatására is készülnek, mint a számítógép kezelése, alapfokú angol és német nyelv elsajátítása. Példaként emelte ki Horváth Olga, hogy a hajléktalanok közül azok, akik korábban egy olyan hegesztő-tanfolyamon vettek részt, ahol alapfokú német nyelvoktatás is szerepelt, többen már külföldön dolgoznak.

A projekt 2012. március 31-ig fut. A térségben minden részt vevő városban, így például Kőszegen is külön irodát hoznak létre.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Kapcsolódó cikkeink

Élő csomagok a betonon - Hajléktalanok az éjszakában

Szombathelyen közel 230-an hajléktalanok. Közülük egy Zsolti: ki gondolná róla, hogy ha tehetné, egész nap falná a könyveket. Hajléktalan-mentő éjszakai körutunk a menedékhelyről indult.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra