Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Élő csomagok a betonon, takarókba burkolózva - Hajléktalanok az éjszakában

Élet fedél nélkül, kitéve esőnek, hidegnek, kiszolgáltatva, elutasítva – Szombathelyen közel 230-an hajléktalanok. Közülük egy Zsolti: ki gondolná róla, hogy ha tehetné, egész nap falná a könyveket. Hajléktalan-mentő éjszakai körutunk a menedékhelyről indult.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Havas-eső szemerkél, november közepén járunk, síkabátban, harisnyásan sálba burkolózva piszkosul nincs melegünk. A fűtött a krízis-kocsiban, egy fehér mikrobuszban öten zsúfolódunk. Ketten ügyeletben, utcai szociális munkások, Macoun Andrea és Varga Géza. Velünk tart még a szombathelyi hajléktalanügy mindenes elkötelezettje, Horváth Olga, a szállót üzemeltető SAVARIA REHAB-TEAM igazgatónője, valamint a város szociális bizottságának elnöke, Szakály Gábor is. A fiatal politikus „civilben” szintén szociális munkás, számára tehát nem új a terep. Körutunk a menedékhelyről indul, feladatunk a város különböző pontjain meghúzódó, fedél nélküliek felkeresése és ha kell, kimentése. Számunkra nem kérdés: jobb a szállón a melegben, mint kint a jéghideg takarókon. Az alapszabály, a szociális munkás az utcán vendég, tudomásul kell vennie, nem fogalmazhat meg elvárásokat senkivel szemben.

„Idáig nem fagytam meg” – Zsolti, a könyvimádó

A szabad sajtó nem létezhet nélküled. Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

Első állomásunk a Zanati úti szállótól pár percre, a Spar mögötti parkolóban található. Ide, a rakodótér alá a betonra szállásolta be magát Zsolt. Szőrmetakaróba burkolózva, műanyag palackokkal körülbástyázva, mozdulatlan csomagként pihen. Nemrég társa is akadhatott, mert mellette üresen fekszik egy matrac. Szakály Gábor megjegyzi: a lakók gyakorta panaszkodnak a környéken a hajléktalanok jelenlétére, szinte naponta érkezik bejelentés a városházára. De nincs mit tenni, Zsoltnak esze ágában sincs bevonulni az éjjeli menedékhelyre. Erőszakkal pedig nem lehet behurcolni. Először Géza megy közelebb. Beszélgetnek. Zsolti beleegyezik, hogy így közelebb lépjünk. Kifejezetten udvarias és kedves. Nem fázik, győzköd bennünket, a szociális munkások csalogatnák persze befelé a szállóra, de hiába, ő hajthatatlan. Majd ha hidegebb lesz, addig jobb kint. „Olga néni”, ahogy a hajléktalanok hívják, újabb érvet talál: „Pedig Zsolti sok új könyv érkezett a könyvtárba.” ”Na, ez az amit sajnálok”- morog Zsolti. Géza odasúgja nekem, Zsolt nyaranta a Perint parti sétánynál, a lámpánál szokott üldögélni, és egész nap olvas. Falja a könyveket.

Zsoltit nemrég még bérkoldultatták. Elszedték a nyugdíját, némi alkohol fejében naponta kirakták egy áruház elé, gyűjtse bértartóinak a pénzt. Cserébe levágták a haját, hogy valahogyan legalább kinézzen. Ellógni nem lehetett, egy autóból folyamatosan figyelték, ha lefülelték, azt kellett mondania, hogy a fogva tartók a hozzátartozói. Hiába tud mindent a rendőrség, tehetetlenek. (?) Végül sikerült megszöknie. Nem úgy, mint annak az idős bácsinak, akit rendszeresen fizikailag is bántalmaztak. Ő azóta meghalt, helyére került Zsolti.

A középkorú férfi Gézától kap két nagy szemeteszsákot, mondván nagy a kupleráj, össze kéne rámolni. Megígéri, reggelre rend lesz. Mi pedig hagyjuk pihenni, továbbhajtunk.

Egyik helyszínről a másik felé tartunk - Kik élnek az utcákon?

Szombathelyen körülbelül 230 hajléktalan él, de ha az első hideg nap megjön, a többség berajzik a menedékhelyre. Kevesen, nagyjából húszan maradnak továbbra is az utcákon. Ezekkel a hajléktalanokkal – meséli útközben Horváth Olga – csak ritkán találkoznak a szombathelyiek. Gyakorta azzal a hírhedt csoporttal azonosítják őket, akik bejárnak a Főtérre, és a Domus előtt tanyáznak. Ők azonban inkább bűnözők, mintsem tipikus hajléktalanok, hangoskodnak, részegeskednek és agresszívek. Míg napközben kint randalíroznak, éjjelre bevonulnak a szállóra aludni.

Hidegben ez a "tanya" is üres
Hidegben ez a "tanya" is üres
Tánczos Mihály

Akik a hidegben is kinn maradnak, zömében a régi-vágású csövesek, akik még a rendszerváltás időszakában váltak hajléktalanná. Nem ritka, hogy már húsz éve csöveznek, de városlakó nem is találkozik velük, elbújnak. Magányos, rideg farkasok, nem társulnak senkivel, az átlag járókelő nem is feltételezi róluk, hogy nincs fedél a fejük felett, nem is koszosak.

Megdöbbentő tény azonban, ha egy „öregmotoros” csöves bejön a szállóra, szinte törvényszerű, hogy két-három hónapon belül meghal. Leggyakrabban rákban. Döbbenetes számban halnak meg ebben a betegségben a szálló-lakók. A stressz az utcán valahogy életben tartja őket, ám ahogy ez megszűnik, feladják.

Kik a hajléktalanok?

A hajléktalanszálló lakóinak 60-70 százaléka Szombathelyen vagy a környéken született, vagy az életéből egy fontos élmény ide köti, azért jön vissza. Imre bácsi például itt volt villamosvezető. A nagy többség 8 általánost, vagy azt sem végzett, egypáran szakmával, érettségivel is rendelkeznek. Az alkohol, a munkanélküliség, a családi tragédiák, a válások azok, amik hol külön-külön, hol egyszerre lehetnek okok. Nagy számban vannak köztük állami gondozásból kikerült, hosszabb-rövidebb börtönbüntetésből szabadult, elvált, alkoholbeteggé lett emberek.

A többség férfi, de az utóbbi években egyre több a nő: olyanok jönnek, akik megöregedtek, és már nem fogadják be őket a férfiak.

Felhő minden karácsonykor visszatért

Egyre gyakoribb – mesélik – hogy Miskolc, Nyíregyháza, Ózd környékéről vállalkozók elhozzák a szegényeket bérmunkásnak, aztán betegek lesznek, vagy ők unják meg a munkát, és átmenetileg a hajléktalanszállón kötnek ki. Megtörtént, hogy egy helyi vállalkozó az Alföldről hozott egy férfit, dolgoztatta, ám amikor rádőlt a sírkő a lábára, beültette az autóba, és kitette a várostól két kilométerre, a szétzúzott lábával.

A hajléktanok zöme lánc-vándorlást csinál, végigjárja az ország összes ellátórendszerét. Nagyon ritka a csillagvándorlás, ami azt jelenti, hogy van egy hely, ahová állandóan visszatér. Ilyen régi vágású hajléktalan volt Felhő, fantasztikus figura, járta a világot, előbb-utóbb mindenhonnan kitoloncolták, de minden karácsonykor visszatért Szombathelyre. Ahol megfordult, onnan írt a szállóra egy képeslapot.

„Hova tűnjek el?” - Pista bácsinak még technikusija is van

Pista bácsi a Magyar László utcai egyetemi kollégium falának támaszkodik. Körülötte flakonok, halomban cigarettacsikk. Az ódivatú, térdig érő fekete műbőr kabát mögül a félhomályban csupán egy torzon szakáll kandikál kifelé. Pista bácsi 50-es születésű, technikus végzettségű. Nem szeret a szállóra bemenni, nehezen jön ki az ott lakókkal. Itt szabad ember. A szociális munkások próbálják meggyőzni, főként, mert látszólag minden csomagja elázott, de Pista bácsi nem akar. Pedig pár hét múlva a szemét is műtik, de ahogy mondja, majd előtte egy héttel befekszik a betegszobára, addig minek. Kint nyugisabb.

Lent a lépcsők alatt a cókmókja, tényleg agyonázva, esküdözik, szerzett újat. „Kényelmes ám kint”, bizonygatja, akár a padon fekve is. „Ha bennem van két-három liter bor, nem fázom…. Hozzáteszi, kizárólag fehéret iszik, ezt szereti. Azután hirtelen meggondolja magát, Gézával feldobat egy pénzdarabot: „Tudja mit, ha írás lesz, bemegyek…” Fej lett, marad kint az éjszakában.

Tavaly rendőröket hivattak rá, máskor egy hajléktalantárs gyújtotta fel a holmiját. Pünkösd napján ellopták a cipőjét, panaszolja. Kiderül, az utcán sem könnyű, itt is bőven éri atrocitás. A kollégisták viszont nem bántják, sőt néha még segítenek is.

Tizenegy éve él így. A felesége meghalt, a lánya Szegeden él, egy testvér kiforgatta a lakásából. (És az alkohol... ) Él egy testvére Szombathelyen, a szociális munkások szerint nála tisztálkodhat, mert a szállóra csak ritkán megy be. Tényleg nem bírja a kötöttséget. Nem osztunk ételt, meleg teát vagy takarót, a szociális munkások is csak nagyritkán teszik ezt, szorult helyzetben. A cél, rávenni a hajléktalant, hogy bemenjen a szállóra. Ha kell, be is szállítják. Ott minden szolgáltatást megkap: élelmet, fürdési lehetőséget, szállást, papírokat szereznek neki, segítik elhelyezkedni, életvezetési tanácsokkal látják el...

Újra utazunk - Hajléktalan életstratégia

Géza és Andi, a két szombathelyi utcai szociális munkás meséli, a leggyakoribb életben maradási stratégia az utcán így szól: estig mozgás, hét körül bevackolódás. Jól tudják, hogy a leghidegebb hajnalban, 3 óra körül van, akkor kelnek. Állítják: alkohol nélkül nem lehet kint kibírni, ez nagy valószínűséggel így lehet. (Nagy gond, hogy a legvacakabb, bornak jóindulattal sem nevezhető vegyipari terméket isszák, erre van pénzük.) Hajnalban két-három deci felmelegíti őket, aztán elindulnak a bejáratott köreikre. 4-5 körül már menni kell, mert különben megfagynak. A régi csöveseknek mindig akad egy-két olyan ismerőse, aki ad egy szelet kenyeret, ők tudják hova kell kopogni. Van olyan hajléktalan, akinek saját lépcsőháza van: takarít, figyeli az idegeneket, őrzi a területet, kihordja a szemetet, ennek fejébe ott is alhat.

„Senkit sem zavarunk” - a buszmegállóban

Irány a város frekventált körzete, a Csónakázó-tó környéke, ahol helyi viszonylatban a legborsosabban mérik az ingatlanok árát. A múzeumfalu tövében, a tóra panoráma nyílik, itt egy üzemen kívül álló buszmegállóban találunk rá Sanyira és haverjára. A két negyven körüli férfi kis vörös posztófüggönyt eszkábált a buszmegálló bejárata elé. Egyikőjük nemrég TBC beteg volt, fél évet töltött a kórházban, most vissza kéne mennie a tüdőgondozóba kontrollra, de nem igazán hajlik rá… Az éjjeli menedékhelyre sem akar bemenni, nincs is hideg, bizonygatják. Egyikőjüknek még szivacsa is van, mutatják, a másik alatt dupla takaró. Sok a cucc- magyarázzák, nem tudnák bevinni. A szociális munkások bizonygatják: nem gond, beviszi az autó, bent pedig el lehet zárni.

Két hajléktalan húzza meg magát itt éjszakára
Két hajléktalan húzza meg magát itt éjszakára
Tánczos Mihálya

Napközben üvegeznek, abból van, hogy több ezer is összejön, ebből éldegélnek. Ez a területük, nem akarják még éjszakára sem elhagyni - magyarázzák „Olga néninek”. Ráadásul a Zanati úti menedékhely a város másik végén van, mire reggel visszajönnének, más már összeszedné az üvegeket. Olga néni felajánlja: „Ha bejönnek, kapnak tuti címeket, hova érdemes kimenni.”

Mesélik: 5-6 körül kelnek. A buszmegálló már nem üzemel, de azért reggelre összepakolnak, csak a nagy szivacs marad itt. A környékbeliek nem háborgatják őket, sőt néha még kapnak is ezt azt. „Senkit sem zavarunk, nem hangoskodunk, meghúzzuk itt magunkat. Sanyi 6-7 éve van az utcán, társa négy hónapja.

„Nem magukra haragszom ám, magamra” - Gyula a híd alatt

Tíz óra elmúlt mire a Perint híd melletti parkolóban megállunk. Egyetemista csajok viháncolnak a közelben, buli lehet a klubban, a távolból tuc-tuc zene hallatszik. Lemegyünk a patakpartra, a sötét lépcsőn Géza zseblámpával világít. Csúszós, lent sár és fél méteres csalán. Hideg van, pedig Géza állítja, a víz mellett jobb az idő. Gyula a híd alatt begubózva, mozdulatlanul fekszik. Géza ébresztgeti. Nem zavarjuk, közli, látszólag még hálás is azért, hogy ennyien kíváncsiak vagyunk rá. „Nem magukra haragszom ám, magamra”- bizonygatja többször, amúgy én nem értem mit beszél. Gézával és „Olga nénivel” viszont nagyon jól megértik egymást. „Megmondom az őszintét, úgy érzem nem sokáig élek Olga néni” – panaszolja.

A szalmára helyezett ruha jelzi: van tulajdonosa ennek a "szobának"
A szalmára helyezett ruha jelzi: van tulajdonosa ennek a "szobának"
Tánczos Mihály
Magunk is meglepődünk, hogy nem sokáig kell győzködni, egyszer csak fogja a cókmókját, és velünk tart. Apró, vékony, elgyötört arcú ember. Mi taxival, ő a krízisautóval megy a szállóra, bent találkozunk. Gyula napközben dolgozik egy vaskereskedésben, rokkantnyugdíja is van. Ahogy kivesszük szavaiból, most az bántja leginkább, hogy eltűntek az iratai, és attól fél, hogy mások visszaélnek vele, hitelt vesznek fel rá.

Még nincs itt az igazi tél, és már csurig a szállás. - Az éjjeli menedékhelyen

A Zanati út 1. földszintjén üzemel az Éjjeli menedékhely. Mire beérünk, közel az éjfél, már csupán páran lézengenek a folyosón. A többség lepihent. Bent a szobákban nincs már szabad ágy, a folyosón keresnek helyet Gyulának, ahol már amúgy is hárman fekszenek. Gyula kimegy rágyújtani, aztán melegít magának egy kávét a konyhán, utána pihen csak le.

Ma este - mesélik a szociális munkások - a menedékhely 20 férőhelyén 36-an vannak. Fent az átmeneti szállás is csurig, 71 személyt szállásoltak oda. Emellett 15 lakást bérelnek, jórészt az önkormányzattól, piaci árakon: ezeket olyan emberek számára adják ki, jutányos áron, akik nem tudnának teljes lakbért fizetni, viszont képesek önálló életmódra.

Ha a szállón végigmegy az ember, többnyire lestrapált és beteg embereket látni. „Tragikus, mennyi nyomorúságos sorsú emberrel találkozunk. – sajnálkoznak a szociális munkások - De a legszomorúbb, hogy akik szeretnének magukon segíteni, azok is csak nagyon nehezen tudnak ebből az ördögi körből kikecmeregni. Ha kapnak bejelentett munkát, utoléri őket a végrehajtó.” Azért előhoznak jó példákat is: például Istvánét. Masszív alkoholista volt, sokat szenvedetett, mire sikerült hatalmas akarattal leszoknia. Aztán rákos lett. Most jól van, négy éve egy kortyot sem ivott, ráadásul dolgozik és vannak céljai. Kapott lakást, elektromos kerékpárral jár és van takarékbetétkönyve is.

Akármit is mondanak, kevés itt a csetepaté – meséli a szolgálatos biztonsági őr –egymás között, kint az utcán rendezik le a balhékat. Az viszont aranyszabály: a szállón tilos bármit őrizetlenül hagyni, mert azonnal ellopják.

A hajléktalanság a legsúlyosabb kirekesztettség

A többség elvesztette korábbi szerepeit, kapcsolatait, a tárgyait. Marad a velük szembeni előítélet. És bár nagy részük egészséges és munkaképes, mégis a legrosszabb a munkaerő-piaci helyzetük. Ma a szálló lakói közül a legjobb munkaerő – mesélik - egy burkoló. Fantasztikusan szépen dolgozik, művészien, gyorsan. Legálisan, bejelentett munkavállalóként havonta 85 ezer forintot keres. Bérlakásban lakik, az albérlet költsége 40 ezer. Szombat és vasárnap is dolgozik, hogy valamiből éljen. Néha bukdácsol, annyira fáradt. Volt tíz éve egy botlása, és most, hogy bejelentett munkája van, rögtön megtalálta a végrehajtó.

„Lehet bármilyen meglepő, de ezektől az emberektől sokkal több tiszteletet és szeretetet kapunk sok esetben, mint az úriembereknek nevezett akárkiktől. Ez kemény világ, sok emberi szenvedéssel. De működik közöttük a szolidaritás. Odafigyelnek másokra is. Ha az ember rossz passzban van, a kollégám nem veszi észre, ők meglátják, és egyből kérdezik, miben segíthetnek.”

Holnap holnapután fenntarthatatlan lesz a rendszer

Az estében, kávé mellett, fent a fűtött irodában még elmorfondírozunk azon, miként eshetett meg nemrégiben az, hogy egy 76 éves csak úgy az utcára kerüljön. Ő is itt van a szállón, teszik hozzá, ráadásul bebizonyosodott róla, hogy abszolút együttműködő. A szociális védő-hálózatunk ez esetben kudarcot vallott. Hiszen a kilakoltatás – magyarázza Szakály Gábor, a szociális bizottság elnöke – nem egyik pillanatról a másikra történik, évek telnek el. Nagy probléma –folytatja a politikus, hogy a városban közel hetvenen ma is a kilakoltatás szélén állnak. Tartósan nem fizetnek bérleti díjat, ezért bérleti jogviszonyuk megszűnt.

Meleg (balra) és barátai
Meleg (balra) és barátai
Tánczos Mihály

A szakemberek egy súlyos ellentmondásra is rávilágítanak: olcsóbb lenne valami módon lakásban-tartani az embereket, mint a szállóra behozni, és intézményi keretek közt gondoskodni róluk. A bökkenő az, hogy az intézményeket állami támogatásokból tartják fent, míg a bérlakás-piac az önkormányzatokhoz tartozik. Átkerül az egyik zsebből a másikba…

Ráadásul szakmailag sem jó –teszi hozzá Horváth Olga -, ha az átmenetileg hajléktalanná vált család hozzászokik ahhoz, hogy intézményi keretek között működjön. A család terepe lakás, és megvan a maga funkciója: amit el kell látniuk. Ha a rezsim rátelepszik a családokra, az végzetes lehet. Oda kéne rakni a szociális munkát, ahol a család természetes élettere van, a lakásokba, és ott kellene támogatni őket, hasonló megoldásokat, lépcsőzetes szociális bérlakás-rendszereket kiépíteni, mint ami Németországban is van.

Nehéz lesz a tél…

Mire távozom, a menedékhely is elcsendesül. A hajléktalanoknak reggel hétkor muszáj elhagyni a szállást. Napközben a Szőllősi sétányon található Nappali melegedőben fogadják őket. Itt megmelegíthetik az ingyen-ebédjüket, lehet olvasni, internetezni, beiskolázzák őket, szakemberek segítenek az elhelyezkedésben. Minden hajléktalan díjmentes szociális étkezést kap, napi egyszeri meleg ételt, amiért éthordóval el kell menniük.

Hamarosan – mesélik a szociális munkások búcsúzóul - átépítik a szállót. Szebb és jobb lesz, kétágyas szobákkal, nagyobb közösségi terekkel. Csak az átmeneti időszakot lesz nehéz megoldani, több lakást kell bérelni…

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közélet

Hirdetés