Megérkezett a Vona Gábor elleni feljelentés a BRFK-hoz

Az országgyűlés alakuló ülésének tudósításában számoltunk be arról, hogy Bajnai Gordon jelezte: utasítani fogja az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy tegyen feljelentést Vona Gábor ellen, amiért képviselői esküjét a törvényellenesnek kimondott gárdamellényben tette le. A feljelentés a mai nappal megérkezett a BRFK-hoz, ami közleményében leszögezi, hogy a szabálysértésekről szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően jár el. A Jobbik elnökét képviselőként már mentelmi jog illeti meg, így a felelősségrevonás csak azt követően valósulhat meg, hogy az országgyűlés két harmada annak felfüggesztése mellett szavaz.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek