Vége! - Blog a SEK gólyatáborából

Balzsam-ecet

A gólyatábor utolsó napján végre történt valami, ami már szórakozásnak nevezhető. Nem egyéb, mint a Folkfree együttes az egyediek közül is kirívóan egyedi hangzásvilágot megszólaltató zseniális nép- és könnyűzenei ötvözetével, valódi balzsam a fülnek, hangozzék ez akármilyen gusztustalanul is. Remek dallamok, balkáni beütés, tekerőlant, és valami, aminek elfelejtettük a nevét, de olyan, mint egy kazu meg egy furulya nászának eredménye. Ez kell, ezért már volt értelme felkelni délben, és ettől lett ez a gólyatábor jó szájízzel kimondható.

SEK gólyatábor 2010. - Fiesta
SEK gólyatábor 2010. - Fiesta
Szuklics Gellért
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

És ez akkor lesz igazi nagy vaszisztdasz, amikor fény derül arra is, mi történt utána! A Fiesta történt utána, szörnyű, borzadály, úgy fest, fél óra playbackra voltak csak megvéve, és még azt is csak úgy sikerült eltátogni, hogy kellően tré hatást okozzon a jóérzésű emberben. Persze megint úgy tűnt, hogy ezzel a véleménnyel kisebb klikkekbe tudunk csak tömörülni, mert hamar tele lett a színpad táncoló egyetemistákkal, akiknek láthatóan nem volt szempont, hogy ki vagy mi okozza a zajt. A Music Café zenekar munkásságáról leroncsolt, összetört, és meghurcolt ízlésünknek már nem volt ereje kritikát felállítani, összegezve - ahogy az egész gólyatáborra is elmondható - nem volt gáz. Jó se, de legalább kicsit jobb, mint a semmilyen.


Bort nem kaptak a csapatok

Pincepörkölt készül ebédre, a csapatok előadásában. Mint az közismert, a jó pincepörkölt fehér bor közreműködésével készül, a jó bort azonban nehéz elszámolni, így hamis pincepörkölt kerül majd csak az asztalokra. Aki nem ért a főzéshez, krumplipuculáshoz, húsvágáshoz, az csak focistának jó, legalábbis a maradék gólya eme népszerű sporttal üti el az ebédig hátra levő időt.

SEK gólyatábor 2010. - 4. nap
SEK gólyatábor 2010. - 4. nap
Mészáros Zsolt

Nemhallomééééóóóó!

A zord, rideg és barátságtalan időjárási tényezők megint olyankor szóltak bele a kagylóba, amikor nagyon nem kellett volna. Az Ivory Coast Reggae Band leparádézott Kaposvárról, hogy játsszon a kezdetben 13 főnek akik úgy találták, nincsenek cukorból, és a hol eleredő, hol megtorpanó esőben is képesek voltak műélvezni. Mire a koncert már majdnem lement, és az eső is alábbhagyott - és valószínűleg az utóbbi miatt -, többen kimerészkedtek a zenekar elé, a végére már talán 50-en is voltak, és ahogy lecsendült az utolsó hang, megint eleredt.

SEK gólyatábor 2010. - Ivory Cost Reggae Band és Ocho Macho
SEK gólyatábor 2010. - Ivory Cost Reggae Band és Ocho Macho
Mészáros Zsolt

Ez az esőmizéria azonban fel sem tűnt mindazoknak, akik nyitott füllel nézték végig a koncertet, mert a srácok igencsak minőségi, pontos, hangban-hangszerelésben élére állított műsort toltak. A kis nézőszám ellenére sem voltak restek mozgatni a "tömeget", az énekes-gitáros meg valami eszméletlen újítást hozott az énekeltetésbe "nemhalloméééóóó"-jával, amit kitartóan ismételgetett, amíg legalább az 50% nem énekelte vele. Repertoárjukban Bob Marleytől, Manu Chaotól találhattunk feldolgozásokat, és saját számaik is fordulatosak, gazdagok, érdemes utánuk nézni a myspace-en. Ott lekövethető, miről is van szó, bár az nem derül ki, hogy feldolgozásaik sem csak annyiból állnak, hogy el van játszva az adott szám.

Túl macho

Van valami a nyolcakban, ami kezd kicsit túl sztárossá válni. Nagyon oké, ha idejön egy másik városból egy zenekar, és azt kiabálják, hogy "gyerünk Szombathely", na de helyiek esetén ez kicsit más felhanngal rendelkezik, tényleg nem bántásból, más is biztos így csinálja, de az Ocho Macho - mint zenekar, és nem a tagok egyénileg (Marcit kivéve ;)) - amúgy is érezhetően nagyképűvé kezd válni.

SEK gólyatábor 2010. - Ivory Cost Reggae Band és Ocho Macho
SEK gólyatábor 2010. - Ivory Cost Reggae Band és Ocho Macho
Mészáros Zsolt

Okuk persze van rá, hiszen betöltötték az egész focipályát néppel - az uszkve 6-800 fő - még a baca idő ellenére is, mégis a szerénység nem átok, és néha bizony jót tesz. A precízitás, a lendület a szokásos szintű, az előadás ismét perfekt, talán csak a számsorrendet lehetne néha megvariálni, mert az szinte mindig ugyanaz. Vigyázat a sztársággal srácok.

Bárhol dizsi

Mire eljön az éjfél, 1 óra, érdekes mód minden helyszínen (A klub, C aula) olyan kinézetű hölgyek-urak maradnak kitartóan talpon, akiken látszik is, hogy ilyesmi az alap életformájuk, de legalábbis fedett helyen jól bírják a tucitucit. A toporgóstól a bolháson keresztül a robotemberig megint van ilyenkor minden, és izzadás, és stírölés, és kökóla, mindez a 2007-es év kültúrális díját, "Az év könyvtára" elnevezésű kitüntetést nyert forrásközpont előtt. Vannak árnyalatok.


Ha leszakad, mi lesz véle...

Nem támogatott video formátum
Video: SEK gólyatábor 2010. - Sanyi büfé

"Gólyáskodás"

Elérkezett a feladatos nap is. Hogy ez már a tábor harmadik napja, az cseppet sem látszik. A szakkifejezés is megszületett, a fiatalok "gólyáskodnak", mikor az öregdiákok fondorlatos feladatait próbálják megoldani. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a feladatok nagyrésze a szesz körül forog. Feladatos nagy galéria.

SEK gólyatábor 2010. - Gólyáskodás
SEK gólyatábor 2010. - Gólyáskodás
Mészáros Zsolt

Mégse véletlenül van ott a színpad

Az est fénypontja, és a 2010-es gólyatábor fennállásának első élő zenekari koncertje a Lunchbox előadásában látott napvilágot. Nem biztos, hogy csak azért gyűltek össze rá szép számmal, mert nem volt nagyon más lehetőség, hanem azért is valószínű, mert az ég világon semmi más lehetőség nem volt - az A club pizzaszagú, frissen átalakított belterében zajló zsongáson kívül, de zenei színtéren ez nem volt opciónak tekinthető.

SEK gólyatábor 2010. - 2. nap
SEK gólyatábor 2010. - 2. nap
Szuklics Gellért

Ha már szombathelyiként kellően megszoktuk a Lunchbox jelenlétét, belső kis berkeinkben örülünk is nekik, mégis fura, hogy a nagyra becsült youtube-on terjedő videoklipjük fél éves fennállása alatt épp csak hogy túlment a 12000. látogatón, holott, ha a ma egybegyűltek megnézik 20-szor, ez már majdnem meg is van. Elég kommerszre is sikeredett, persze ez azért tiszta ügy, mert free klipről van szó, és ajándék lónak ne nézd az f-el kezdődő testrészeit.

A megszokottól eltérően ma se Josy papát, se a többi szülőt sem láttuk a helyszínen, lehet, hogy a hazai pályán már abszolút megbíznak a porontyok teljesítményében. Technikájuk jó, és pontos, meg tudják csinálni a hanulatot, még bodysurf is fittyent a koncert alatt, ahhoz márpedig kell egy bizonyos fő per négyzetméter. Ellenben a szöveg még mindig a stílus hozománya adta butuska felszínmély, de ez már befogadófüggő, mert hát ízlések, és pofonok. A levezető hakni pedig a már jól bevált Gumidizsi feladata lett, és valószínűleg direkt is jött töményen a magyar 90-es évek popgagyija - ahol megfáradásunk okán el is döntöttük a hazatérést -, mert a C aula úgy pezsgett tőle, mint egy kád Törley, amibe még sűrűn bele is fingottak. Gumidizsi = szórakoztatás


2. nap - éjszaka

Az estét Haller and Gueth vezette fel Szkvess helyett, majd a Lunchbox tette fel az i-re a pontot 10 után. Képek, képek, képek...

SEK gólyatábor 2010. - 2. nap
SEK gólyatábor 2010. - 2. nap
Szuklics Gellért

Hun-cut péntek, magyarul, de vágatlanul

Az eső esetére kijelölt díszterem helyszínként a fülledt légkört és hangulatot egyaránt teljesítve lett a gólyák parádéjának otthona 15-17 óráig, ahol a legkülönfélébb feladatok megoldására vállalkozhattak a friss húsok. Többek közt olyan frenetikus jelenetek tanúi lehettünk, mint a Beugró c. műsorból ismert "Váltóláz" lába nyomába sem érő, de itt mégis viccesnek ható prof kontra diák helyzetek kisarkított analógiája, amely némi kreativitást is igényelt volna. Ámbár a tehetséges ifjak hamar felismerték magukat a helyzetekben, és ha minden kötél szakadt, a bazmegelés is ott volt végső mentsvárként, az ugyanis mindig bejön, mert ugye kimondhatatlanul vicces.

SEK gólyatábor 2010. - Hun-cut péntek
SEK gólyatábor 2010. - Hun-cut péntek
Szuklics Gellért

Volt még ezután vizipisztollyal való tejszínnel lövöldözés, ahol végre a lányok lőhették szájba a fiúkat nem kis revansérzéssel arcukon, ahogy pedig a zsűriző leány helyezkedett, legkisebb veszély sem fenyegette, hogy eltalálják, pedig az ő szája szélén lecsorduló tejszín látványa sem lett volna kutyus. A pajzánság további fokozására árnyjátékban kellett bizonyítani, hogy a tusolás jelenete miképp lehet ruhában is elszexualizálható, majd még több ruha is lekerült a vállalkozó kedvű exhibicionistákról, és mivel azon csak a fotós kollega vett részt, látván a képeket elég vastag szíjat hasítottunk önnön hátunkból, hogy lemaradtunk.


Volt min röhögni

Azért most jobban sikerült Aranyosi Péternek a műsor, mint legutóbb, de ez nagyban múlott a közönségen. Egy-két faarctól eltekintve valóban látszott, hogy ők nem viccelnek, hanem szórakozni akarnak. Meg is tették, nagyon jó hangulatban telt a stand-up, de volt egy olyan sanda érzésünk, hogy akárki állhatott volna Aranyosi helyén, pláne, hogy a szokás hatalmával, és a tanult profizmussal direkte pocsék fősulis "élményekkel" nyitott, mint bevezető, aztán ki-be sasszézott a se füle se farka sztorikba, azért jó társaságban tényleg élvezhető volt.

SEK gólyatábor 2010. - Hun-cut péntek
SEK gólyatábor 2010. - Hun-cut péntek
Szuklics Gellért

Ami meg tényleg humoros, hogy - köszönhetően a hangosításnak is - valahányszor átment suttogóból üvöltőbe, az első 3-4 sor szabályosan ugrott egyet ijedtében. Kezd látszani a kezdetben hiányolt magabiztos lazaság a hazai stand uposokon, az a "nem ma kezdték" feeling, és egyre meggyőzőbb a soha meg nem élt torz fantazmagóriáik előadásmódja. Aranyosi is kapott egy piros pontot ma annak ellenére, hogy a fősulisoknak tartott előadás nála is egyenlő a pocsék bazmegelős és a kurvaanyázós bebaszásos sztorikkal, ellenben ezeket jól csinálta, és mert a srácok is akarták venni a lapot.


Tanévnyitó a Sportházban

Hivatalosan is megkezdődött a 2010/2011-es tanév a Savaria Egyetemi Központban. A 11 órás kezdés sokaknak még korainak bizonyult, bőven akadtak árván marad nyakkendők és sálak. Talán korábban kellett volna otthagyni Dj Csutát.

SEK tanévnyitó 2010.
SEK tanévnyitó 2010.
Mészáros Zsolt

Eladó a menyasszony! - Barcsay helyett Csuta

Az estére beígért Barcsay Jenő emlékzenekar, ami az egyik legígéretesebb mulatság lett volna, hivatalosan betegség miatt maradt el, de a keringő hitelesnek számító madárcsiripelés alapján egy apróbb szervezési anomália buktatta meg az élőzenét, ugyanis konkrétan nem lett lebeszélve a zenekarral maga a koncert, bár a kapcsolatfelvétel megtörtént, valahol útközben eltört az istáp.

SEK gólyatábor 2010. - 1. nap
SEK gólyatábor 2010. - 1. nap
Mészáros Zsolt

Helyettük DJ Csuta csapott boldogan a billentyűk közé, és nyilván fel sem merült benne, hogy mit is keres itt, ahelyett, hogy valami jó kis falusi lakodalomban keresné a sok szép pénzt, mert bár az elején hét határon innen sem volt senki kíváncsi rá, a bulimaffia húsos bicepsze utóbb becsalta a nem váró vonatba a csordaszellemű, vagy értékrendzavarral küszködő gólyákat, így Csuta gondolkodás nélkül borzaszthatta a többieket. Ügyes, meg aranyos, meg gólyatáborba belefér, csak hát jóból is megárt a sok, nem hogy ebből. Pláne, hogy tavaly diáknapokon miatta nem játszhatott a Lunchbox, és az hogy egy élő zenekart szedálnak a piti sramlijáért, végképp méltatlanság. Talán holnap nem így lesz.


GólyaVB - a gólyatábor hivatalos megnyitója

Nem az a felemelő élmény tizenvalahányadszorra is megtapasztalni a gyakorlott gólyatáborozóknak, hogy a dekadencia Gulliveri méreteket ölt évről évre. Elképzelhető, hogy Mr. Dr. Prof. Gadányi „Tulaj” Károly rektor tucatszorra lerögtönzött stand-up comedyjével valójában nem is késett meg a hivatalos megnyitással, ahogy azt ő maga tréfásan állította, mert ilyen színjózan gólyákat is rég láttunk, mint az általánosban évnyitón, olyan rendezetten ácsorogtak. A kinézetük vetette fel a legtöbb kérdést, mert a nyílt sebekkel, vagy pompázatos tehénürülék színű foltokkal, esetleg hozzáértőnek felismerhetőre festett zászlóval az arcukon még tudták is hozni a tevékenységgel már nem bizonyított jelenlétüket.

SEK gólyatábor 2010. - megnyitó
SEK gólyatábor 2010. - megnyitó
Mészáros Zsolt

Bizonyára hosszú napokig tartó fejtörés után sikerült kiötleni, hogy a „fociVÉBÉ” alulexponált felhangjával rendelkezzen az esemény, a csapatok igyekeztek is magukra ölteni a jellegzetességeket, de azon túl, hogy a csapat nevét az egyformán csúnyára jelmezeltek kurjantották az égbe, sok más értelmet nem hordozott, és ki tudja, lehet, hogy nem is fog. A tényadat, hogy idén 1792 gólya indul útnak, és ez az eddigi éves számnak jóval alatta marad. (Igaz, hogy ez a szám nagyobb, mint amit a sporoni központnak sikerült elérnie.)


Elkezdődött

Gyülekező az A épület előtt - SEK Gólyatábor 2010.
Gyülekező az A épület előtt - SEK Gólyatábor 2010.
Mészáros Zsolt

"A mai nap még laza" - halljuk több felől, majd elgondolkodunk, melyik lesz kemény? A csapatok szokásosan az A épület előtt gyülekeznek, fél öttől igazítják el az idei gólyákat. Semmi kétség: elkezdődött.

sadness


Éjszakai tudósítónk jelenti

Minután leírtuk az estét, nem várt fordulattal jött az éjjel. Munkatársunk 11 óra fele visszanézett az A klubba, ahol biztonsági őr számolta hányan jönnek ki, annyian mehetnek be. Tudhat valamit Dj. Szunyog...

G


SEK Gólyatábor 2010. - 0. nap
SEK Gólyatábor 2010. - 0. nap
Szuklics Gellért

Tudósítónk csak ennyit üzent: "Hát itt még nincs semmi!" Egy biztos, a sörkert már nyitva, a gólyák meg már szállingóznak az egyetem udvarán. A legbiztosabb pedig az, hogy a Nyugat idén is jelentkezik a SEK gólyatáborából!

G


Tavalyi beszámolónk itt olvasható Vége! - Blog a SEK gólyatáborából 2009. September 05. 13:09 .


Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja (NyME-SEK) GÓLYATÁBOR 2010

2010. szeptember 1-5.

Szeptember 1. szerda 0. NAP
18:00 „Hangoljunk a gólyatáborra!” Sörkert
Nyit a Sörkert Dj Toncsival és Gabennal
22.00 Ha szerda, akkor Egyetemes Buli! - Dj Szunyog
Buli a helyi erőknek, na meg gólyatábori ráhangolódás az érkezőknek. ’A’ Klub

Szeptember 2. csütörtök „VB Nyitónap”
15:30 Gyülekező az „A” épület előtt
Várunk zenével, vidámsággal! „A” épület
16:30 Gólyatábori eligazítás a csapatoknak
(befizetést igazoló bizonylat leadása) 1. csapat TESI KLUB 1. 2. csapat A/15
3. csapat „C” NAGYELŐADÓ
4. csapat TANÁCSTEREM
5. csapat Díszterem
17:00-20:00 Érdekel az újságírás vagy a fotózás?
Keresd az UNIVerZOOM (az egyetemi lap) standját! Sörkert
19:00 Gólyatábori nyitóünnepség Nagyszínpad
20:00 Keresd az ismerkedős feladatokat nyereményekért és a vízipipa sarkot az ellazulás kedvéért. Sörkert
20:00 Barcsay Jenő emlékzenekar hangulatfokozó koncertje Nagyszínpad
22:00 Gólyatábori nyitóbuli Csutával Sörkert
24:00 Gólyatábor 2010 Nyitóbuli - Dj Shepherd
A Gólyatábor első éjjelén Vilmos promóció hostess-lányokkal és sok-sok ajándékkal! ’A’ Klub

Szeptember 3. péntek
11:00 Tanévnyitó (ez alól nem lehet ám kibújni!)
Megjelenés 10:00-kor a helyszínen az alkalomhoz illő öltözékben!!!
Művelődési és Sportház (MSH) 14:00-15:00 Lelket, gyomrot regeneráló ingyé’ gulyás vár a Sörkertben Sörkert
14:00-18:00 Ments meg három embert!
Véradás a pluszpontokért! Tanácsterem
15:00-17:00 „Huncut péntek”-kel izgatjuk tovább a fantáziátokat Sörkert
(eső esetén Díszterem)
18:00 Stand up comedy Aranyosi Péterrel Díszterem
15:00-19:00 Érdekel az újságírás, vagy a fotózás?
Keresd az UNIVerZOOM standját! Sörkert
19:00 DJ Szkvess & Haller hangol rá az estére Nagyszínpad
22:00 Majd a Lunchbox szórakoztat tovább Nagyszínpad
23:30 Holt (részeg) költők társasága
Avagy az első ZH – nem csak magyar szakosoknak! SÖRKERT
24:00 Gumidizsi, az utánozhatatlan videódisco-k hangulatával „C” Aula
24:00 Újoncok éjszakája!
Dj Szunyog - Kalinka Vodka akció ’A’ Klub

Szeptember 4. szombat
9:30 Gyülekező a SEK udvarán
(Eső esetén 10 órától gyülekező a Díszteremben) Sörkert
10:00-16:00 SAVARIA TÚRA
Tradicionális városi vetélkedő a gyakrabban látogatott helyeken.
(Csónakázó tó; ’A’Klub; Szökőkút…) Város, azaz Savaria
10:00-20:00 Érdekel az újságírás vagy a fotózás?
Keresd Az UNIVerZOOM standot! Sörkert
16:00-17:00 „Ne tülekedj, mer’ pofán váglak” azaz ingyen up date vacsi a nehéz nap után. SEK udvar
17:00-19:00 Pihenőidő, hogy rendbe szedd magad!
Levezető vetélkedők és játékok
(Twister, tollaslabda, pinpong, petanque, stb.) Sörkert
20:00 Ivory Cost Reggae Band teremt karibi hangulatot Nagyszínpad
22:00 Majd az Ocho Macho emeli tovább az est fényét egy fergeteges koncerttel Nagyszínpad 24:00 Az estet Dj Sheperd és Konga Zolee show zárja „C” Aula
24:00 Viszlát nyár! - Dj Blans
Nyárbúcsúztató szombat éjjel az elmúlt nyarak slágereivel, gólyákkal és a "régi arcokkal".
"Koktélok éjszakája" ’A’ Klub

Szeptember 5. vasárnap „Gagarin Sound”
9:00 Indul a csapatok közötti FŐZŐVERSENY Gagarin fürdő
10:00-tól Vizifoci Bajnokság és RED BULL röplabdabajnokság segít lemozogni a sörhasad Gagarin fürdő
10:00-18:00 Dübörög a Red Bull zenekocsi! Gagarin fürdő
10:00-16:00 Frissítő masszázzsal, sexy hennával és vicces karikatúrával kapcsolódhatsz ki ebéd előtt Gagarin fürdő
13:00-15:00 MINDENT VAGY SEMMIT!
avagy Vágó István a Soundon Gagarin fürdő
15.00 Főzőverseny zsűrizése Gagarin fürdő
16:00-18:00 VB döntő az utolsó összecsapás
(Külön feladatok bemutatása) Nagyszínpad
18.00-tól Pihenőidő, hogy rendbe szedd magad!
Levezető vetélkedők és játékok
(Twister, tollaslabda, csocsó, petanque, stb.)
Sörkert
21:00 A Red Bull támogatásával a Volt Fesztivál sztárja a Folk Free együttes ad koncertet Nagyszínpad
22.30 VB eredményhírdetés Nagyszínpad
23:00 Kihagyhatatlan spanyol fiesta ünnepli a győzteseket a Fiesta együttessel Nagyszínpad
24:00 VB ZÁROBULI –A hangulatról a Music Cafe zenekar gondoskodik Aula 24:00 Záróparty - Dj Shepherd
Slusszpoén. Azért búsulni nem kell, egész évben veled ugyanitt! ’A’ Klub


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gólyaavatók 2010