Dr. Ipkovich György polgármester vitára invitálta 3 kihívóját, az esemény a Savaria Egyetemi Központ dísztermében kezdődik 19 órakor, amit a Szombathelyi Városi Televízió élő adásban közvetít. A vita tervezett időtartama egy óra, ezalatt összesen négy, különböző kérdést járnak körül a jelöltek. Balassa Péter, a közbiztonság, Dr. Gyimesi József a közszolgáltatások, szolgáltatások, Dr. Ipkovich György a munkahelyteremtés, és a hozzájuk kapcsolódó infrastrukturális beruházások, Dr. Puskás Tivadar pedig a szombathelyiek egészsége témakört javasolta előzőleg a vitára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!