Elegendő vér van Vas megyében

Az elmúlt időszakban több alkalma is volt a vasiaknak arra, hogy segítsenek embertársaikon, így a Savaria Történelmi Karneválon, az Ostromnapokon is szép számmal jelentek meg önkéntes véradók, de a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolában is több mint 200-an adtak vért. Ennek is köszönhető, hogy a megyében elegendő vértartalék áll rendelkezésre – tájékoztatott Kenedli Csilla igazgató. Hozzátette: a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezete országos szinten is az elsők között áll e téren.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek