Őrizetbe vették a timföldgyár vezérigazgatóját…

…jelentette be a miniszterelnök ma délelőtt az országgyűlésben. Orbán Viktor hozzátette, kártalanítani kell a károsultakat, ezt viszont a vörösiszap-szennyezést okozó cégnek kell kifizetnie. Emellett biztosítani kell az emberek munkáját az üzemben, meg kell előzni a további károkat és meg kell nevezni a felelősöket. A kormányfő kezdeményezte, hogy hozzák létre a katasztrófavédelmi biztos intézményét, a tervek szerint a vizsgálat lezárásáig a Mal Zrt. felügyeletét a biztos látja majd el.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek