Tartva attól, hogy megemelkedik a Halottak Napja körüli időszakban a temetők környékén a gépkocsi feltörések, zseblopások, temetői lopások száma, ezért a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai a polgárőrökkel karöltve az idén is felhívják a lakosság figyelmét az ilyenkor előforduló bűncselekmények megelőzésének fontosságára. Az akció célja, hogy a szeretteinkről való megemlékezést ne árnyékolhassa be semmilyen jogsértés – áll a kapitányság közleményében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!