Megalakult a Szombathelyi Kistérségi Tanács

A csütörtöki alakuló ülésen korábbi elnökét, ifj. Perl Jánost, Táplánszentkereszt polgármesterét választotta elnökévé a Tanács. Elnökhelyettes Puskás Tivadar Szombathely és Kovács Péter, Vép polgármestere lett. Az elnökségben helyet kapott még Desits József Vasasszonyfa, Farkas Imre Nemeskolta, Németh László Rum és Németh Ottó Balogunyom polgármestere.

A Tanács egymillió forintot ajánlott fel a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére, az összeget a Magyar Kármentő Alapnak utalják át.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek