Megszűnt a hosszú várakozási idő a Kiskar utcai zebránál

A Nyugat Rádiónak több hallgató is jelezte, hogy Szombathelyen a Kiskar és Óperint utcai kereszteződésnél napközben sok problémát okoz, hogy a gyalogosoknak hosszú ideig kell várakozni. Az átkelőnél lévő ház felújítási munkálatai miatt a gyalogosérzékelő is takarásban van, így még nehezebben kapnak zöld jelzést. Megkeresésünkre Dívós István, a Magyar Közút Zrt. Vas Megyei Igazgatóságának munkatársa elmondta: ma reggel kiiktatták a gyalogosérzékelőt a rendszerből, így ezentúl gyakrabban vált majd a jelzőlámpa. Hozzátette: november 1-től Győrből Szombathelyre kerül át a közút ügyelete, a hasonló jellegű problémákat az 504-002-es telefonszámon lehet jelezni.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek