A szakemberek szerint influenzajárványra egyelőre nem kell számítani, annak megjelenése jellemzően inkább a téli időszakban várható. Azok a háziorvosok, akik tagjai a figyelőszolgálatnak, a náluk megjelenő betegektől vett mintákat küldik el egy laborba vizsgálatra. A tavalyihoz hasonlóan, idén is számítanak a járványra, így mindenképp ajánlják az oltások beadatását, és arra is figyelmeztetnek, hogy az elmúlt évi szezonális oltóanyag már nem nyújt védettséget az idei vírussal szemben. Az oltást elsősorban a kismamáknak, a kisgyerekeknek illetve a 65 év felettieknek ajánlják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!