Húszmilliárd forintot tettek kockára

Az idén október végéig 22,5 milliárd forintot költöttek szerencsejátékra Baranya, Tolna, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megye játékos kedvű lakói. Erről is Pécsen, a Szerencsejáték Zrt. rendhagyó sajtótájékoztatóján számoltak be. A hat megyét kiszolgáló Pécsi Területi Igazgatóság fennhatósága alatt 2010-ben eddig 11,4 milliárd forint pénznyereményt fizettek ki. A szerencseperc akciókban Baranya és Tolna megyékben 9-9, Somogy, Vas és Zala megyékben 8-8, míg Veszprém megyében 7 család örülhetett. Heten kaptak autót, a többiek pénzhez jutottak. A sajtótájékoztatón elhangzott: legkedveltebb játék továbbra is az ötös lottó, ahol az idei legnagyobb nyeremény a június végi 3,1 milliárd forint volt.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek