A szombathelyi általános iskola három éve tagja az országos öko-iskolák hálózatának. Ennek megfelelően az őszi időszakban is számos programot terveztek a gyerekeknek, amivel a céljuk nem más volt, mint, hogy a jó hangulatú rendezvényeken a diákok szemléletét formálják, hogy felnőttként is majd környezettudatosan éljenek. A tanévben első nagy eseményük a Nyugat-magyarországi Egyetem, „Erdővel Fával a Holnapért” programjában való részvétel volt. Szeptemberben fákat ültettek az iskolaudvaron. Emellett többször szerveztek kerékpártúrát, de volt kisállat szépségverseny is az iskolában – tudtuk meg Molnár Tamás projektvezetőtől. De az ősz után sem érnek véget a programok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!