A Nyugat Rádió önkéntesei december közepén ismét ellátogatnak néhány – Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes által alapított – erdélyi gyermekotthonba, hogy az ott élő magyar gyerekeknek is szebbé tegyék a karácsonyát. A szombathelyiek által felajánlott adományokat, játékokat, mesekönyveket, tartós élelmiszereket, vagy háztartási tisztító illetve tisztálkodó szereket december 12-ig a rádió szerkesztőségében a Hefele út 2-be, vagy a Hadnagy utca 9-es szám alá várjuk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!