Ünnepélyes keretek között mutatták be a vas megyei kisvárosban az uniós támogatásból felújított épületeket és tereket –írja a vasmegye.hu. A terek és épületek 325 millió forintos uniós támogatásból szépültek meg. A város 47 millió forinttal járult hozzá a projekthez. Az épületek közül a városi könyvtár, és a polgármesteri hivatal újult meg és a város több részén is sikerült parkolókat kialakítani." Megszépült a Március 15. téri park és felavatták a Kolostor-kertet, amely a jövőben rendezvénytérként is szolgál. A Szent Kereszt templom mellett a város egyik legszebb műemlékét, a Szt. Domonkos kolostort is felújították, amelytől a város a zarándokturizmus fellendülését várja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!