Vasi érintettség az Áfa-csalásban

Áfa-csalás miatt három és fél év letöltendő börtönre ítélte nem jogerősen a Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját, Varga Tamás Sándor üzletembert a Fővárosi Bíróság szerdán. A vád szerint az elkövetők 1996 és 1999 között fiktív szerződésekkel, körbeszámlázással hárommilliárd forint áfát igényeltek vissza jogtalanul. Az ügyhöz szorosan kapcsolódik a mikosszéplaki kastély, és a sávolyi kamionterminál építése. A szerdai elsőfokú határozatban az elsőrendű vádlott mellett még egy ember kapott 3 év 6 hónap börtönt, 21 társukat viszont felmentette az FB a vádak alól.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek