Egyelőre mégsem zárják be a fogolykínzásokról elhíresült guantánamói bázist, ahol a – többek között – terroristagyanús egyéneket tartják fogva. Obama amerikai elnök még 2009. január 22-én rendelte el a bázis bezárást, ami egyébként választási programjának is része volt. A kongresszus, pontosabban annak republikánus része azonban megakadályozta ebben. Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője a CNN-nek azt mondta, hogy néhány kivételtől eltekintve a vádlottakat a katonai törvényszék helyett a szövetségi bíróságon fogják perbe.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!