A takarékosság és az összetartás jegyében első alkalommal rendez közös bált a megyei és a városi önkormányzat Szombathelyen - közölte Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke kedden. Az elnök úgy fogalmazott: mivel nem a legkedvezőbbek a gazdasági körülmények, a bálok rendezésében is törekedni kell a takarékosságra. A bál és a tombola bevételét a Vas megyében működő gyermekotthonok javára ajánlják fel. A város és a megye első közös bálját január 8-án, a szombathelyi Tóvendéglőben rendezik meg, és mintegy kétszáz résztvevőre számítanak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!