A beruházás költségeit az Eurest Kft. teljesen önerőből finanszírozta és ma délután hivatalosan is átadják a felújított konyhát. A Markusovszky kórházban az étkeztetést ellátó Kft. az elmúlt hónapokban mintegy 280 millió forintból újította fel a konyhaépületet, a többi között kicserélték a betegek tálalórendszerének elavult részét, új tálalószalagot és két liftet szereltek be. Az étteremben új klímarendszert építtettek ki, emellett mindkét épületben kicserélték a nyílászárókat. A délutáni átadáson köszöntőt mond Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, valamint avatóbeszédet mond Nyerges János, az Eurest Kft. ügyvezető igazgatója.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!