Kevesebb oltást igényeltek eddig

Bár már javában benne járunk a télben, úgy tűnik az influenza vírus kevésbé aktív, mint egy évvel korábban, az oltásokat is jóval kevesebben kérik háziorvosuktól, mint tavaly ilyenkor. Ám a szakemberek véleménye szerint a nagyobb fertőzési hullám néhány hét múlva megérkezhet. Dr. Stánicz Éva kistérségi tisztifőorvos arról tájékoztatott, hogy Szombathelyen a tavaly ilyenkor beadott 17 ezer vakcinával szemben eddig csupán 11 ezren kérték az oltást háziorvosuktól. A beteg száma is jóval kevesebb, a szakemberek január végére, február elejére jósolják a járvány megjelenését.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek