Azok, akik a díszelőadás premierjére bérletet vagy jegyet váltottak, az elsők között léphetnek be az új teátrumba, lévén, hogy Az ember tragédiájának bemutatója január 21.-én lesz. Kapkodni már felesleges, az összes jegy elkelt az előadásra.
Közel 300 díszvendég
A színházat másnap ünnepi keretek között avatják, a nagyterem befogadóképessége miatt a meghívottak listáján
mindössze
274-en szerepelnek. A miniszterek, államtitkárok, a megyeszékhely vezetői, a város kulturális intézményeinek vezetői mellett képviseltetik magukat nagyobb szombathelyi cégek, a kamarák, a színházszövetség, eljön a Veszprém megyei főügyész és Győr főjegyzője is. Természetesen meghívót kaptak, azok, akik az elmúlt évtizedekben sokat tettek a színház megalapításáért és azok, akik az építkezést irányították.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!