Tizenhét, tizenhat, illetve tíz év fegyházbüntetéssel sújtott a Fővárosi Bíróság pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében három férfit, a külföldiek 1999 őszén Budapesten kábítószerért fejbe lőttek egy arabot, majd 100 dollárt követelve elraboltak egy örmény állampolgárt. Az arab férfi túlélte a lövést, ám maradandó fogyatékosságokat szenvedett, az örmény sértetlenül vészelte át a fegyveres emberrablást. A két grúz és egy izraeli vádlott heroinfüggő volt, és egyiküket a magyar bíróság 1997-ben már lopás és fogolyszökés miatt jogerősen másfél év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta, de a bűnöző még abban évben kedvezménnyel szabadult. Az emberölés kísérlete kapcsán megállapított tényállás szerint az első- és másodrendű vádlott, Maisuradze Revaz és Gotsiridze Gocha grúz állampolgárok 1999 októberében heroinvásárlás céljából többször is sikertelenül keresték fel az arab származású sértettet VIII. kerületi lakásán. Az arab férfi korábban rendszeresen adott el a vádlottaknak kábítószert, viszont ezúttal arra hivatkozott, hogy már nem foglalkozik ilyesmivel. Miután a két grúz többször is hiába ajánlott fel pisztolyokat, illetve kitöltetlen útleveleket a kábítószerért, ezért elhatározták, hogy az arab saját fogyasztásra magánál tartott heroinját veszik el, akár az élete árán is. Revaz tehát az egyik nála lévő pisztollyal arcon lőtte a sértettet azért, hogy megölje. A golyó a bal szemüregen keresztül a jobboldali homloklebenybe hatolt, majd a koponyacsont belső felületén darabos törést okozva megrekedt. A lövés maradandó fogyatékosságot eredményezett. Az elkövetők egy gramm heroint zsákmányoltak - áll a vádiratban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!