A KSH csütörtökön tette közzé szeptemberi adatait, miszerint augusztushoz képest 32 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. Ezzel szemben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában is július óta csökken a regisztrált álláskeresők száma, augusztusban még 344 ezer nyilvántartott munkanélküli volt, majd szeptemberre 323 ezerre csökkent le a számuk - hívta fel a figyelmet a hvg.hu.
A lap szerint, ha pusztán a számokkal kalkulálunk, akkor ez azt is jelentheti, hogy a 32 ezerrel kevesebb foglalkoztatott az álláskeresők számát gyarapította, elvileg tehát éppen ennyivel kellene több álláskeresőnek lennie szeptemberben. A nyilvántartásban az NFSZ adatbázisában viszont 21 ezerrel kevesebb fő szerepel. Ez alapján tehát most 50 ezer ember eltűnt a szemünk elől.
A lap hozzáteszi, hogy persze a folyamatos fluktuációval is számolni kell, így nehéz teljesen valós képet kapni arról, hogy vajon hova tűntek el az álláskeresők nyilvántartásából kikerülők, de a KSH foglalkoztatásról szóló adatai egy cseppet sem biztatók. Végül azt is megjegyzik, hogy az NFSZ már közölte az októberi adatait is, melyek szerint szeptemberhez képest megint csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, ezúttal 17 ezer fővel.