Vesztesek között a Berzsenyi Könyvtár

Azt, hogy a kulturális intézmények költségvetése évről évre csökken, már szinte természetesnek vesszük. Pár millióval idén is kevesebbet kapott mindenki, a hírt olvastuk, tudomásul vettük. Mindenki gazdálkodjon azzal, ami van – gondoljuk – de a megszokott szolgáltatást továbbra is elvárjuk. Az árát pedig nem firtatjuk. Mi megtettük, ezúttal a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

Kevés ember sok munkával

Elbocsátás, fizetés nélküli szabadság, önkéntes munka, kevesebb vásárlás – így tudja kompenzálni a mínuszokat a könyvtár. Az intézmény nemrégiben vásárt is rendezett – pár száz forintért kaphattunk könyveket – de ez nem a pénzgyűjtésről szólt, az intézmény évről évre „szelektál” a ritkán kölcsönzött, nem használt kötetek között.

Berzsenyi Dániel Könyvtár
Mészáros Zsolt

Mert a könyvtár is olyan, mint egy háztartás - mondja az igazgatónő, Pallósiné dr. Toldi Márta - folyamatos vele a munka és a felesleges állomány megnehezíti az alkalmazottak dolgát. Akik egyre kevesebben vannak, 2002 óta 12 fővel csökkent a dolgozók létszáma és idén további 3 dolgozójától válik meg az intézmény.

Így jelenleg 46 főt tud alkalmazni a megyei könyvtár, ezzel a létszámmal és az egyre apadó költségvetéssel kell zsonglőrködni, hogy megbirkózzanak a sok munkával. Mert a „színfalak” mögött is zajlik az élet, a pultok mögött álló vagy a kutatást segítő munkatársaknak sem csak az egérkattogtatás és vonalkód lehúzás a feladata.

Húzott a város és a megye is

Jelenleg – pályázati forrásból – a cédulakatalógust vezetik át az online katalógusba, egyelőre 82 000 dokumentum felvitelére van pénz. A helyismereti adatbázis bővítése, karbantartása is folyamatos munkát jelent, ez a szolgáltatás nagyon keresett. Ráadásul az 1945 előtt született dokumentumok katalógusai sincsenek még számítógépen feldolgozva, ám erre 10-20 évig még biztosan várnunk kell pénz és személyzet híján.

Mindig sokan ülnek az ablakok mögött
Mészáros Zsolt

A könyvtár tavaly még 67-67 millió forintot kapott mindkét fenntartójától, idén azonban a városi és megyei önkormányzat részéről is csak 59.5 millió forint folyik be a kasszába. A nyitva tartást már nem csökkenthetik tovább, tavaly óta esténként – nyolc helyett – már csak hét óráig fogadják az olvasókat. Panaszolják is ezt nekik folyamatosan, hisz sokak az ingyenes parkolást használták ki a késői órán, mások az edző gyerekre várva tértek be egy órányi olvasgatásra.

Kevesebb újdonság

- Az állomány bővítésére is évről évre kevesebbet tudunk áldozni – mondja az igazgatónő – tavaly már mintegy 2000-el kevesebb könyv került a polcokra, mint az azt megelőző évben. Addig átlag 11-12 ezer darabot vásároltunk, tavaly 9800-at. A mozgókönyvtári normatívának hála a vidéki könyvtárak számára több kötetet tudunk vásárolni.

Idén kevesebb újdonsággal vár a könyvtár
Mészáros Zsolt

Szerencsére azonban működik egy országos dokumentumellátó rendszer, így a könyvtár – ha megvásárolni nem is tudja - valamelyik testvérintézményétől megszerzi a vágyott könyvet, DVD-t, CD-t. Ám – ahogy az igazgatónő hangsúlyozza – jellemzőbb, hogy a megyei könyvtár ad, évente mintegy 5000 dokumentumot, a helyi kérések száma évente csak néhány százra tehető. A köteles példányok nagyon hiányoznak, ma már csak helytörténeti munkára vonatkozik ez az előírás.

Amin pedig még spórolni tudnak, - az elbocsátás mellett – hogy minden munkatárs vállalta a 10 nap fizetés nélküli „kényszer” szabadságot. Ezeken a napokon az alkalmazottak önkéntes munkát végeznek. Ahogy a vezető ígéri, a szolgáltatás színvonalát megpróbálják tartani, de aki a sorban állás miatt kicsit türelmetlenebb, ne a könyvtárat szidja. Más érte a felelős.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet