Tegnap este a Sopron Hotel melletti építkezésen földmunkálatok közben fémtárgynak ütközött egy markoló. A gépet azonnal leállították, és kézzel bontották ki a valamit, amiről kiderült, hogy egy tíz centiméter falvastagságú csőbomba. Azonnal hívták a tűzszerészeket, akik megállapították, hogy az 500 kilogrammos szerkezet - amely valószínűleg Sopron II. világháborús szönyegbombázásakor került ide - élesítve van. Miután egy ekkora bombának hatalmas a tűzrereje, nem lehetett vállalni a helyszínen való megsemmisítést. Úgy döntöttek: egy pár kilométerre lévő homokbányában robbantják fel. Mivel azonban a szállítás sem teljesen veszélytelen művelet, a bomba 600 méteres hatókörzetében mindenkit kitelepítettek. Ebbe beletartozott a teljes Várkerület is a bírósággal és a Városházával együtt, így a soproni városatyák mára tervezett ülését is el kellett halasztani. A közel 30 ezer ember már délelőtt elkezdte a "kiköltötőzést", s miután 17.00 órára mindenki eltávozott, a tűzszerészek nekifogtak a munkának. Fél hat körül mégis sikerült nekik a helyszínen felrobbantani a gyújtószerkezetet, így már csak a "döglött bombát" szállítják el. A soproniak pedig megkezdhették a visszaköltözést.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!