Szomorú, ha egy politikus azt hiszi, hogy üldözik, el lehet képzelni, hogy milyen szorongásos lelkiállapotban van - mondta Szentgyörgyvölgyi Péter kisgazda frakcióvezető csütörtöki sajtótájékoztatóján, Torgyán József pártelnök szerdai bejelentésére reagálva, miszerint merénylet készül ellene. Szentgyörgyvölgyi Péter szerint az, hogy Torgyán József egyben megjelölte utódját, nem egy demokratikus párt működésére vall, "hanem, mintha egy kis monarchiáról lenne szó, ahol örökölni lehet a posztokat". Álláspontja szerint ez ellentétes az alkotmánnyal, a párttörvénnyel és az egyesülésről szóló törvénnyel. "Ez nagyon nagy veszély, a történelemben voltak példák arra, hogy egy demokratikus pártként induló szervezetből miként lett terrorisztikus, diktatúrába torkolló párt" - fogalmazott. Szentgyörgyvölgyi Péter elmondta: jövő hétfőn valószínűleg csak akkor tartanak frakcióülést, ha addigra a képviselőcsoport valamely tagja mentelmi jogának felfüggesztését kérik. Az ombudsmanok mandátumának lejárta kapcsán megjegyezte, hogy a legutóbbi egyeztetésen némi közeledés volt észlelhető az ellenzék és a koalíció között. Véleménye szerint az ombudsmanokat nem szabad újraválasztani, mert az az egész rendszerre rossz hatással lenne. Szentgyörgyvölgyi Péter szavai szerint, ha abból indulnának ki az egyeztetéseken, hogy a négy helyett csak két ombudsman van, és ezek közül az egyiket az ellenzék, a másikat a koalíció jelöli, akkor közelebb lehetne jutni a megoldáshoz. Hozzátette: most már a másik oldalnak is új neveket kellene mondania, hiszen az egyértelmű, hogy nem lehet szó a jelenlegi ombudsmanok újraválasztásáról.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!