Szombathelyi vasutasnap

A vasutasok ünnepén az idén Szombathelyen, a területi igazgatóságon adták át a jutalmakat, kitüntetéseket. Az ünnepségen Benedek János, a MÁV Rt. stratégiai igazgató-helyettese foglalta össze a vasúttársaság célkitűzéseit. A vasi fejlesztések közül a Boba-Zalalövő rekonstrukciója és villamosítása, illetve a Celldömölk-Pápa vonal villamosítása szerepel kiemelt helyen. A szombathelyi vasútállomás egymilliárd forintos renoválása még az idén elkezdődik, a Haladás-pálya önkormányzattal közös felújításával kapcsolatosan megtudtuk, hogy az ISM és MÁV között megrekedtek a tárgyalások, így nem tudni, mikor indulhat a nagyszabású felújítás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek