30 éves a szombathelyi Fedett Uszoda

Az intézmény megnyitásának évfordulója alkalmából a Vasivíz Zrt. jubileumi rendezvényt tart pénteken délután fél 3-tól. Az ünnepségen Wagner József, a cég nyugalmazott vezérigazgatója a Fedett Uszoda 30 éves történetéből elevenít fel pillanatképeket, Krenner Róbert megbízott vezérigazgató a jövő kihívásairól beszél majd. Az érdeklődők három órától vízilabda bemutató mérkőzésen vehetnek részt, a mérkőzés szüneteiben játékos vetélkedőt rendeznek ismert sportolók és közszereplők közreműködésével. Emellett szinkronúszó bemutató és tombolasorsolás is várja az ingyenes rendezvényre látogatókat.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek