A kukorica hektáronkénti átlaghozama 30 százalékkal, a napraforgóé pedig 40 százalékkal haladta meg idén Vas megyében az elmúlt 15 év átlaghozamát - közölte Márkus Antal mezőgazdasági szaktanácsadó az MTI-vel. A mezőgazdasági szakmérnök szerint az adatok ezért is „meglepőek”, mert idén április elejétől október végéig 449 milliméter csapadék esett, ami megegyezik a sokéves átlaggal. Jól sikerült a vetés utáni gyomirtás is, ahol a májusi eső későn jött és az alapkezelés nem volt teljesen hatásos, ott különböző hatóanyagokkal irtották ki a gyomokat – magyarázta Márkus Antal. A szakértő hozzátette: az idén 69 ezer hektárnyi területen vetettek őszi növényeket, míg 1990-2000 között mindössze 40 ezer hektáron került ősszel földbe a mag.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!