Kevesebb lesz a diák

A tervek szerint a magyarországi szakképzésben a jelenlegi 4-5 éves rendszer helyett újból visszaállítanák a hároméves szakképzési szisztémát. A szentgotthárdi III. Béla szakképző iskolában a kilencedik osztályosok kísérletképpen már az új rendszer szerint tanulnak - számol be a gotthardtv.hu. A számítások szerint azonban ennek következtében sokkal kevesebb lesz a diák. A helyi vállalkozásokkal és a civilekkel sokkal szorosabb kapcsolatot szeretnének tartani, az iskola által múlt héten szervezett partnertalálkozóra ezért hívták meg a szentgotthárdi civil fórum képviselőit és helyi vállalkozókat. A találkozó után az iskola új tanéttermét is átadták, ahol a pincérnek készülő tanulók gyakorolhatnak modern körülmények között.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek