Két ember megölése a vád - januárban kezdődik a 26 éves férfi pere. Január 24-én kezdik tárgyalni első fokon, a Vas Megyei Bíróságon annak a 26 éves szombathelyi férfinak az ügyét, akit azzal vádolnak, hogy öt évvel ezelőtt 57 késszúrással megölt egy másik férfit, az idén pedig 37 késszúrással meggyilkolta a saját anyját. Tóth András, a Vas Megyei Bíróság szóvivője kedden az MTI-t arról tájékoztatta: a férfit előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen, az egyik esetben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja a Vas Megyei Főügyészség. Az emberölési ügyet első fokon, a Vas Megyei Bíróságon a Varga Roland által vezetett tanács tárgyalja majd, az első tárgyalási napot január 24-ére tűzték ki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!