A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt szorgalmazza, hogy a kormány kérje Brüsszeltől az európai uniós csatlakozás 22. fejezetének újratárgyalását - erősítette meg korábbi bejelentését G. Nagyné Maczó Ágnes, a párt alelnöke szombaton, a vasi megyeszékhelyen tartott tájékoztatóján, amelynek témája a "magyar föld védelme" volt. A tőke szabad áramlásáról szóló fejezet ideiglenes lezárása ugyanis lehetővé tette, hogy a külföldiek három év elteltével földet vásárolhassanak Magyarországon, ezzel pedig az FKGP nem ért egyet - mondta a politikus. E lehetőség kizárása mellett az alelnök azzal érvelt, hogy a hazai földárak sokszorta olcsóbbak, mint Nyugat-Európában, és a földvagyon elpocsékolásával nem csak a gazdák, hanem az egész ország szegényebb lesz. A földértékesítés európai uniós újratárgyalásához nemzetközi összefogást is sürget az FKGP - közölte a továbbiakban. A szombathelyi sajtótájékoztatón G. Nagyné Maczó Ágnes egyetértésben Danka Lajos országgyűlési képviselővel, az FKGP Vas megyei elnökével azt hangoztatta, hogy Szlovéniában és Horvátországban, de még Lengyelországban is hasonló gondokkal szembesülnek a gazdák, vagyis idegenek vásárolják fel a nemzeti földvagyont. Ezért az érdekegyeztetéshez - mondták - több ország parasztmozgalmainak összehangolt fellépését fogják kezdeményezni. G. Nagyné Maczó Ágnes szólt arról is, hogy az FKGP az általa augusztus 15-én rendezendő földvédelmi napon, Nagyboldogasszony napján a templomokban könyörgést tart. Egyúttal örömét fejezte ki, hogy - mint fogalmazott - a katolikus püspöki kar lehetőséget ad a lengyelországi Szolidaritás mozgalom által egykoriban tartott hasonló megnyilvánulásra, mellyel az FKGP igyekszik hatni a nagyobb koalíciós partnerre. Szeptembertől pedig a parlamentben fognak képviselőik a témával kapcsolatosan új javaslatokat előterjeszteni, arra késztetni a Fideszt, hogy vizsgálja felül a "külügyminiszter egyéni akciója nyomán elsietett lépést", s kérjen uniós újratárgyalást.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!