Braille-írásban is olvasható az alaptörvény

Két, vak fiatalokkal foglalkozó intézménynek adta át a január elsején hatályba lépett alaptörvény Braille-írásos változatát a Fidelitas. Ágh Péter országgyűlési képviselő, a Fidelitas országos elnöke hétfőn arról tájékoztatott, hogy korábban Braille-írásban nem volt elérhető az alaptörvény, az általa vezetett ifjúsági szervezet ezért úgy döntött, hogy két, vak fiatalokkal foglalkozó intézmény számára lefordíttatja és kinyomtattatja. Ágh Péter tudatta: a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolájának és a Vakok Batthyány László Gyermekotthonának adták át az alaptörvény Braille-írásban készült változatát.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek