Ismét magyar lehet az Év érméje

Az amerikai Krause Kiadó által hirdetett versenyen ismét magyar lehet a közönségdíjas – számol be a Blikk. Az internetezők január 8-ig szavazhatnak a legszebb érmékre, köztük a Gáti Gábor szobrászművész tervei alapján készült 2010. évi Őrségi Nemzeti Park 5000 forint névértékű ezüst emlékéremre is. A magyar érme előlapján a park címerállata, a zanótboglárka, hátlapján pedig az Őrségi Népi Műemlék-együttes Szalafő-pityerszeri épületcsoportjának ábrázolása látható. A pénzérme a szavazás legutóbbi állása szerint több mint 40 százalékkal vezetett a második helyezett kínai aranypénz előtt. Voksolni a http://www.numismaticnews.net/please-register. oldalon lehet.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek